2004. november. 02. 13:12
Utolsó frissítés: 2004. december. 07. 15:27
Itthon
Európa öregedésének kínjai
Képes lesz-e alkalmazkodni az elöregedő európai, ezen belül magyar társadalom a változó szociális kihívásokhoz? Egyelőre csak a kérdések biztosak, a válaszok még nem. Bár kutatók állítják, nem kórság, hanem korállapot a demográfiai öregedés, a kormányok nehezen szánják rá magukat a változtatásokra.
Az első demográfiai átmenet során, a XIX. és a XX. század fordulóján fokozatosan átalakult a korstruktúra, megindult a népesség öregedése. Az agrártársadalmak demográfiai viszonyait (magas gyermekszám, magas halandóság, viszonylag alacsony népsűrűség) felváltották az ipariakra jellemző alacsony gyerekszám és halandóság, illetve lényegesen nagyobb lett népesség.
A második demográfiai átmenetben a még alacsonyabb gyerekszám és az egyre hosszabbodó élettartam következtében a népességszám emelkedése lelassul, megáll, majd csökken. Magyarország is ezt éli át most.
Hablicsek László demográfus és Pákozdi Ildikó jogász az Esély című folyóirat idei 3. számában közölt tanulmánya szerint a társadalmak öregedése napjainkra oly mértékűvé vált az unió tagállamaiban, hogy már nem kezelhető a korábban bevált eszközökkel.
A népesség öregedésén általában az időskorúak arányának emelkedését értik. Az Európai Statisztikai Hivatal (EUROSTAT) adatai szerint az unió népessége a legidősebbek közé tartozik. Minden országában csökken a gyerekszám és emelkedik az élettartam. 1960 és 2000 között a hatvan év felettiek aránya 15,6-ről 21,6 százalékra emelkedett. (Csak Japánban nőtt még látványosabban az idősek aránya: 8,9-ről 23 százalékra.) A fejlődő országokban 6,2-es kiinduló szintről mindössze 1,4 százalékpontos emelkedést regisztráltak, és az Egyesült Államokban is csak 3,2-est (ott 2000-ben 16,5 százalék volt a hatvan felettiek aránya).
Az idősek arányának növekedésével párhuzamosan emelkedik a fiatal- és idős korosztályok az aktív korúakhoz viszonyított ún. függőségi aránya is. A május elsejei tömeges csatlakozást megelőzően az EU egészét tekintve 100 aktív korúra (20–59 éves) 41 fiatal (0-19 éves) és 39 idős (60 ) jutott. De óriási eltérések mutatkoztak a tagállamonként: Olaszországban 100 aktív korúra 35 fiatal és 43 időskorú jutott. Írországban viszont kétszer annyi fiatal van, mint idős, de jó helyzetben van Hollandia, Finnország, Franciaország vagy Nagy-Britannia is.
A tíz ország csatlakozásával 75 millió fővel, nagyjából 20 százalékkal gyarapodott az unió lakossága. Hablicsek és Pákozdi szerint „demográfiai jellemzőiket tekintve ezek alacsony gyermekszámú, alacsony élettartamú, többségében elvándorlási többletet mutató országok”. Mindez ellentétben áll azzal a még ma is élő sztereotípiával, miszerint a mi földrajzi régiónkban fiatalabb, magasabb gyerekszámú és növekvő népesség van, szemben az unió keménymagjának számító országokkal.
Közép-Európában a gyerekszám és az élettartam is többé-kevésbé megrekedt az 1970-es, 1980-as szinten. Az unió országaitól való demográfiai távolság megnőtt, sőt a rendszerváltó időszakban az országok egy részében, főleg a Baltikumban, kisebb mértékben Magyarországon halandósági krízis is kialakult. Igaz, utána javult a helyzet. A májusban csatlakozó államokban fiatalok aránya így magasabb, az idősöké pedig kisebb, mint a EU-15 országaiban. Ennek köszönhetően a függőségi arányban nincs markáns különbség a csatlakozók, illetve keménymag átlaga között.
Az EU-n belül egyre nő az inaktívak az aktívakhoz viszonyított aránya: ma átlagosan 100 gazdaságilag aktív (dolgozó) 131 nem aktív (pl. eltartott, tanuló, nyugdíjas, munkanélküli) jut. Az eltartási arányszám Olaszország után Magyarországon a legelőnytelenebb: 151. (Csehországban 110, Szlovákiában 115.)
A migráció, amely szintén közvetlenül befolyásolja a társadalom korösszetételét, térségünkben még mindig kifelé irányul. Magyarország ebből a szempontból üdítő kivételnek számít a maga 1990-es években regisztrált kétszázezres bevándorlási többletével. Pedig a nyugat-európai példák azt mutatják, hogy – talán az egyetlen Írország kivételével – belső szaporodással aligha mérsékelhető az öregedés, a jelentős befogadó államok, mint Franciaország, Hollandia vagy Nagy Britannia viszont kedvezőbb demográfiai jellemzőkkel rendelkeznek.
Az Európai Népesség Konferenciájának demográfiai prognózisa (EPC99) szerint 2050-re a férfiak várható élettartama 83-ra, a nőké 86 évre növekszik. Évente 2,5 ezrelékkel többen vándorolnak majd be az unióba, mint ki. Éppen mert a növekvő élettartam és a bevándorlás ellensúlyozni tudja a születések csökkenő számát, a 15 uniós magállam lakosságának száma várhatóan nőni fog: a mostani 376 millióról középértéken számítva 383 millióra. Az előrejelzés szerint egyetlen országban sem fog csökkenni a lakosság 5 százalékkal többel.
Sokkoló viszont, hogy az EPC99 szerint a csatlakozó tagállamokban jelentősen fogyni fog a népesség. 2050-re a legrosszabb forgatókönyv szerint a mostani 78,6-ról akár 58 millióra csökkenhet a tíz ország lakossága.
Az unió egészét tekintve a hatvan felettiek aránya 32–35 százalékra emelkedik. A 100 aktívra jutó 131 eltartott pedig 2050-ben 170 lesz. Különösen rossz lehet a helyzet Görög-, Spanyol-, Olasz- és Magyarországon, mert ez a szám 200 felé emelkedhet.
Az elöregedés hatása elsősorban a nyugdíjrendszereket érintheti, finanszírozásukat komoly veszély fenyegeti. Bár a szisztémák tagállamonként eltérőek, a kilencvenes évek reformjait lényegében ugyanazok a problémák kényszerítették ki, és a távlatos fenntarthatóság, valamint az államháztartás egyensúlyának biztosítására irányultak.
A központi nyugdíjkiadások a 2000. évi 10,4 százalékról 2050-re elérhetik a GDP 13,3 százalékát. A finanszírozhatóság miatt nagy szükség van a foglalkoztatási szint emelésére és az aktív életpálya kiterjesztésére. Ennek érdekében a tagállamok elsősorban a nők és az idősek foglalkoztatását szorgalmazzák. Egyrészről aktív foglalkoztatás- és szociálpolitikai eszközökkel (a részmunkát, a távmunkát, a rugalmas munkaidőt, az idősebb korú családtagok bevonását a gyereknevelésbe támogatják), másrészről pedig azzal, hogy korlátozzák a korai munkaerő-piaci kivonulást. Magyarországon a rendszerváltás előtt 55 év volt a női, 60 év a férfi nyugdíjkorhatár, míg a ma munkába lépők egységesen 62 éves korban jogosultak öregségi nyugdíjra (vagy 60 éves kortól, amennyiben megvan a legkevesebb 40 év munkaviszony). A legtöbb európai államban már 65 év az öregségi nyugdíjkorhatár.
Az EU Foglalkoztatáspolitikai Bizottságának előrejelzése szerint a tényleges nyugdíjba vonulás korhatárának egy évvel való növelése 0,6-1 százalékponttal mérsékelné a GDP-ből a nyugdíjakra fordított kiadások részesedését, növelné a foglalkoztatási arányokat, és a dolgozó idősek életszínvonala sem csökkenne.
A reformok karakteres eleme volt a magánnyugdíj-rendszerek szerepének növelése is. Ahol ez az elem elég erős (pl. Svédországban, Hollandiában és Belgiumban), ott egyre többen választják az időskori előgondoskodást.
A nyugdíj finanszírozásának másik eszköze a járulékok növelése lehetne, de erre a világpiacon versenyképességi problémákkal küzdő európai gazdaságok egyre kevésbé hajlandók. Éppen hogy inkább járulékplafont állapítanak meg: Hollandia az adóköteles jövedelem 18,25, míg Németország 20 százalékában jelölte azt a határt, amelyet a járulékok nem érhetnek el. A magyar központi költségvetés jelenleg a nyugdíjakra a GDP 10, míg egészségügyi kiadásokra 5–7 százalékát költi.
A második demográfiai átmenetben a még alacsonyabb gyerekszám és az egyre hosszabbodó élettartam következtében a népességszám emelkedése lelassul, megáll, majd csökken. Magyarország is ezt éli át most.
Hablicsek László demográfus és Pákozdi Ildikó jogász az Esély című folyóirat idei 3. számában közölt tanulmánya szerint a társadalmak öregedése napjainkra oly mértékűvé vált az unió tagállamaiban, hogy már nem kezelhető a korábban bevált eszközökkel.
A népesség öregedésén általában az időskorúak arányának emelkedését értik. Az Európai Statisztikai Hivatal (EUROSTAT) adatai szerint az unió népessége a legidősebbek közé tartozik. Minden országában csökken a gyerekszám és emelkedik az élettartam. 1960 és 2000 között a hatvan év felettiek aránya 15,6-ről 21,6 százalékra emelkedett. (Csak Japánban nőtt még látványosabban az idősek aránya: 8,9-ről 23 százalékra.) A fejlődő országokban 6,2-es kiinduló szintről mindössze 1,4 százalékpontos emelkedést regisztráltak, és az Egyesült Államokban is csak 3,2-est (ott 2000-ben 16,5 százalék volt a hatvan felettiek aránya).
Függőség (Oldaltörés)
Az idősek arányának növekedésével párhuzamosan emelkedik a fiatal- és idős korosztályok az aktív korúakhoz viszonyított ún. függőségi aránya is. A május elsejei tömeges csatlakozást megelőzően az EU egészét tekintve 100 aktív korúra (20–59 éves) 41 fiatal (0-19 éves) és 39 idős (60 ) jutott. De óriási eltérések mutatkoztak a tagállamonként: Olaszországban 100 aktív korúra 35 fiatal és 43 időskorú jutott. Írországban viszont kétszer annyi fiatal van, mint idős, de jó helyzetben van Hollandia, Finnország, Franciaország vagy Nagy-Britannia is.
A tíz ország csatlakozásával 75 millió fővel, nagyjából 20 százalékkal gyarapodott az unió lakossága. Hablicsek és Pákozdi szerint „demográfiai jellemzőiket tekintve ezek alacsony gyermekszámú, alacsony élettartamú, többségében elvándorlási többletet mutató országok”. Mindez ellentétben áll azzal a még ma is élő sztereotípiával, miszerint a mi földrajzi régiónkban fiatalabb, magasabb gyerekszámú és növekvő népesség van, szemben az unió keménymagjának számító országokkal.
Közép-Európában a gyerekszám és az élettartam is többé-kevésbé megrekedt az 1970-es, 1980-as szinten. Az unió országaitól való demográfiai távolság megnőtt, sőt a rendszerváltó időszakban az országok egy részében, főleg a Baltikumban, kisebb mértékben Magyarországon halandósági krízis is kialakult. Igaz, utána javult a helyzet. A májusban csatlakozó államokban fiatalok aránya így magasabb, az idősöké pedig kisebb, mint a EU-15 országaiban. Ennek köszönhetően a függőségi arányban nincs markáns különbség a csatlakozók, illetve keménymag átlaga között.
Nő az inaktívak aránya (Oldaltörés)
Az EU-n belül egyre nő az inaktívak az aktívakhoz viszonyított aránya: ma átlagosan 100 gazdaságilag aktív (dolgozó) 131 nem aktív (pl. eltartott, tanuló, nyugdíjas, munkanélküli) jut. Az eltartási arányszám Olaszország után Magyarországon a legelőnytelenebb: 151. (Csehországban 110, Szlovákiában 115.)
A migráció, amely szintén közvetlenül befolyásolja a társadalom korösszetételét, térségünkben még mindig kifelé irányul. Magyarország ebből a szempontból üdítő kivételnek számít a maga 1990-es években regisztrált kétszázezres bevándorlási többletével. Pedig a nyugat-európai példák azt mutatják, hogy – talán az egyetlen Írország kivételével – belső szaporodással aligha mérsékelhető az öregedés, a jelentős befogadó államok, mint Franciaország, Hollandia vagy Nagy Britannia viszont kedvezőbb demográfiai jellemzőkkel rendelkeznek.
Az Európai Népesség Konferenciájának demográfiai prognózisa (EPC99) szerint 2050-re a férfiak várható élettartama 83-ra, a nőké 86 évre növekszik. Évente 2,5 ezrelékkel többen vándorolnak majd be az unióba, mint ki. Éppen mert a növekvő élettartam és a bevándorlás ellensúlyozni tudja a születések csökkenő számát, a 15 uniós magállam lakosságának száma várhatóan nőni fog: a mostani 376 millióról középértéken számítva 383 millióra. Az előrejelzés szerint egyetlen országban sem fog csökkenni a lakosság 5 százalékkal többel.
Sokkoló viszont, hogy az EPC99 szerint a csatlakozó tagállamokban jelentősen fogyni fog a népesség. 2050-re a legrosszabb forgatókönyv szerint a mostani 78,6-ról akár 58 millióra csökkenhet a tíz ország lakossága.
Az unió egészét tekintve a hatvan felettiek aránya 32–35 százalékra emelkedik. A 100 aktívra jutó 131 eltartott pedig 2050-ben 170 lesz. Különösen rossz lehet a helyzet Görög-, Spanyol-, Olasz- és Magyarországon, mert ez a szám 200 felé emelkedhet.
Nyugdíj (Oldaltörés)
Az elöregedés hatása elsősorban a nyugdíjrendszereket érintheti, finanszírozásukat komoly veszély fenyegeti. Bár a szisztémák tagállamonként eltérőek, a kilencvenes évek reformjait lényegében ugyanazok a problémák kényszerítették ki, és a távlatos fenntarthatóság, valamint az államháztartás egyensúlyának biztosítására irányultak.
A központi nyugdíjkiadások a 2000. évi 10,4 százalékról 2050-re elérhetik a GDP 13,3 százalékát. A finanszírozhatóság miatt nagy szükség van a foglalkoztatási szint emelésére és az aktív életpálya kiterjesztésére. Ennek érdekében a tagállamok elsősorban a nők és az idősek foglalkoztatását szorgalmazzák. Egyrészről aktív foglalkoztatás- és szociálpolitikai eszközökkel (a részmunkát, a távmunkát, a rugalmas munkaidőt, az idősebb korú családtagok bevonását a gyereknevelésbe támogatják), másrészről pedig azzal, hogy korlátozzák a korai munkaerő-piaci kivonulást. Magyarországon a rendszerváltás előtt 55 év volt a női, 60 év a férfi nyugdíjkorhatár, míg a ma munkába lépők egységesen 62 éves korban jogosultak öregségi nyugdíjra (vagy 60 éves kortól, amennyiben megvan a legkevesebb 40 év munkaviszony). A legtöbb európai államban már 65 év az öregségi nyugdíjkorhatár.
Az EU Foglalkoztatáspolitikai Bizottságának előrejelzése szerint a tényleges nyugdíjba vonulás korhatárának egy évvel való növelése 0,6-1 százalékponttal mérsékelné a GDP-ből a nyugdíjakra fordított kiadások részesedését, növelné a foglalkoztatási arányokat, és a dolgozó idősek életszínvonala sem csökkenne.
A reformok karakteres eleme volt a magánnyugdíj-rendszerek szerepének növelése is. Ahol ez az elem elég erős (pl. Svédországban, Hollandiában és Belgiumban), ott egyre többen választják az időskori előgondoskodást.
A nyugdíj finanszírozásának másik eszköze a járulékok növelése lehetne, de erre a világpiacon versenyképességi problémákkal küzdő európai gazdaságok egyre kevésbé hajlandók. Éppen hogy inkább járulékplafont állapítanak meg: Hollandia az adóköteles jövedelem 18,25, míg Németország 20 százalékában jelölte azt a határt, amelyet a járulékok nem érhetnek el. A magyar központi költségvetés jelenleg a nyugdíjakra a GDP 10, míg egészségügyi kiadásokra 5–7 százalékát költi.
