2004. október. 11. 08:42 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Az MDF részlegesen privatizálná a villamosenergia-ipart

Az MDF elkészítette Nemzeti Privatizációs Stratégiáját – jelentette be Dávid Ibolya pártelnök.

A pártelnök vasárnap Sopronban kijelentette: a Magyar Demokrata Fórum szerint "nem az a kérdés, hogy legyen privatizáció, vagy sem", hanem az, "hogy mit, hogyan privatizáljunk, és mi lesz a befolyt összeg sorsa".



Dávid Ibolya szerint téves az MSZP és az SZDSZ privatizációs programja, amely "egyfajta könyvelői szemléletre épül, a költségvetési hiány lefaragása érdekében". Az MDF tévesnek és elhibázottnak tartja a privatizáció teljes leállítását is, mert az egyáltalán nem szolgálja sem a magyar nemzeti érdekeket, sem pedig az állampolgárok érdekeit, ez egyfajta szocialista logikára épülő demagógia - fogalmazott a politikus.



Dávid Ibolya elmondta, hogy a Nemzeti Privatizációs Stratégia anyagát az MDF a parlamenti pártok és a kormány közötti, a témát érintő vita alapjául ajánlja fel.



Katona Kálmán elnökségi tag a sajtótájékoztatón a villamosenergia-ipar területéről hozott példával a részleges privatizáció mellett érvelt. Így a Paksi Erőművet, mint el nem adható nemzeti vagyont említette. A stratégiában a Volán, a MÁV, és a "még privatizáció előtt álló társaságok" privatizációjával kapcsolatban is hasonló elvekre épülő javaslatai vannak az MDF-nek, amelyek a biztonságos üzemeltetés és a gazdaságosság elveinek is meg kell hogy feleljenek. Mint mondta, a végleges javaslat a jövő heti választmányi döntés után születik.



Az informális elnökségi ülést követően a Magyar Demokrata Fórum az időközi országgyűlési választásra szóló együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Demokrata Néppárttal. Dávid Ibolya elmondta: a megállapodást a két párt Szécsényben is megköti. Az időközi választáson a Vállalkozók Pártja és a Független Kisgazdapárt is támogatja a jelöltet, továbbá Sopronban a választási együttműködésben részt vesz a Szövetség Sopronért Egyesület, amellyel az MDF a közeljövőben írja alá a megállapodást.

(MTI)
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.