2004. október. 08. 13:32 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Még mindig sok gyerek hal meg Magyarországon

Magyarországon a gyermekek a rossz bánásmód, az elhanyagoltság miatt is veszélyeztetettebbek, és a csecsemőgyilkosságok száma is magasabb az uniós átlagnál.

Az elmúlt 30 évben Magyarországon is jelentősen csökkent a gyermekhalandóság, de a fejlett országokhoz viszonyítva továbbra is magas a szülés körüli halálozás - olvasható az UNICEF New-York-ban kiadott jelentésében. A "Progress for Children" című jelentés - amely az öt éven aluli gyermekek halálozásának okait elemzi - megállapítja, hogy a világon minden tizenkettedik gyermek meghal, mielőtt betöltené ötödik életévét.



Ez javulásnak nevezhető az 1960-as évekhez képest, amikor még minden ötödik öt éven aluli gyermeket ez a sors fenyegetett - közölte Kecskeméti Edit, az UNICEF Magyar Bizottságának igazgatója.



A jelentés név szerint említi Lengyelország és Szlovákia mellett Magyarországot, mint ahol a fejlett országokhoz viszonyítva továbbra is magas a gyermekhalálozás aránya.



Az online sajtótájékoztatón Siklós Pál, a Szent István Kórház főorvosa úgy fogalmazott, hogy ennek fő oka a fejlett országokhoz képest viszonylag magas - 8,88 százalékos - a koraszülési arány, de a jelentésből kiderül, hogy a gyermekbalesetek száma is magas Magyarországon.



A nemzetközi gyermekhalandósági listát Sierra Leone vezeti, és az első tíz között Irak kivételével csak afrikai országok vannak. A lista végén Svédország áll, ahol 1000 élveszületésre 3 öt év alatti halálozás jut. Magyarországon ez a mutató 9.

(MTI)
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.