2004. október. 05. 17:39
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
A lakosság ötödének elégtelenek a lakhatási körülményei
Magyarországon mintegy 1,5-2 millió ember él az elvárhatónál jóval alacsonyabb színvonalú, felszereltségű lakásban - közölte a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) szakmai igazgatója, aki szerint a problémára a politika nem súlyuknak megfelelően fordít figyelmet.
Az elmúlt évtizedekben ugyan javultak a lakásviszonyok, de a lakások közel 20 százaléka félkomfortos, komfort nélküli, illetve szükséglakás, negyedmillió lakásban pedig kettő vagy több család, háztartás él együtt - mondta sajtótájékoztatón Győri Péter a KSH 2001. évi népszámlálási adatai alapján. Az elmúlt 10-15 évben 300 ezer emberre nőtt a bizonytalan lakhatási körülmények között élők száma, közülük kerülnek ki azok, akik jogcím nélkül élnek egy lakásban, hat hónapnál hosszabb ideje tartoznak a lakásrezsivel vagy lakáshitellel, vagy szívességi alapon fogadták be őket - közölte Győri Péter.
Az igazgató elmondta, az újnak számító jelenséggel, s a hajléktalanná válás megelőzésével foglalkozik a Hajléktalanügyi Nemzeti Szervezetek Európai Szövetsége (FEANSA), az EU legnagyobb hajléktalan-ellátókat összefogó szervezetének Budapesten rendezett éves közgyűlése csütörtöktől szombatig.
Az EU 2004-es kibővítése előtti adatok szerint a korábbi tagállamokban mintegy 1,5-2 millió ember él az utcán vagy hajléktalan-ellátó intézményekben, és mintegy 70 millió embernek elfogadhatatlanok a lakhatási körülményei. Ezekben az országokban leginkább lakhatási programokkal segítik az otthontalan embereket, s hasonló programok jelentenének megoldást a magyarországi helyzetre is. Azonban míg Nagy-Britanniában a programok több mint fele ilyen formában valósul meg, addig ez az arány Magyarországon ezrelékekben mérhető - mondta.
Nincs pontos adat arra vonatkozan, hogy hány hajléktalan él Budapesten, mondta Pelle József. A BMSZKI igazgatója közölte, a fővárosban télen mintegy 3600 férőhely üzemel a szállókon, s a különböző hajléktalan-ellátásokat, tehát a szállásokon kívül például a népkonyhákat, információs szolgáltatásokat egy napon mintegy 5000 ember veszi igénybe. Következtetéseik szerint "10 ezres nagyságrendű" azoknak a száma, akik 10 napon, két héten belül valamilyen hajléktalan-ellátásban részesülnek.
(MTI)