2004. október. 04. 08:24 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Szlovénia: biztos jobboldali győzelem

Nem végleges adatok szerint a jobboldal biztos győzelmet aratott a jelenlegi, liberális demokrata vezetésű kormánykoalíción a vasárnap megtartott szlovéniai parlamenti választáson.

A szavazatok 99 százalékának összeszámlálása után a jobboldali pártoknak 44,8 százalék, a koalíciónak 37 százaléknyi voksa volt, ami azt jelenti, hogy az előbbiek 45, az utóbbiak 37 helyet tudhattak magukénak a 90 tagú parlamentben. A győztesek fölényét erősíti, hogy a 6 helyet szerzett jobboldali nacionalisták jelezték, akik készek részt venni egy középjobb kormánykoalícióban.



A választás legfőbb nyertese a Janez Jansa egykori védelmi miniszter által vezetett Szlovén Demokrata Párt (SDS), amely a négy évvel ezelőtti 15,8 százalékról 29,1-re növelte szavazatai arányát, a nagy vesztes pedig a 12 éve kormányzó koalíció fő ereje, a balközéphez tartozó Szlovénia Liberális Demokráciája (LDS), amely a voksok 22,8 százalékát tudta csak elnyerni szemben a 2000-ben kapott 36,2 százalékkal. A voksolásban a választásra jogosultak 60,3 százaléka vett részt.
Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. május. 04. 19:30

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Bizonyos körökben a #metoo mozgalom javított a női alkotók helyzetén, közben azonban olyan politikai elit ül a fejünkön, ahol feleségek esnek át vak komondorokon, és a kiindulópont még mindig az, hogy férfinak lenni felsőbbrendű helyzet – mondja Radnay Csilla színésznő. Miért mindennapi társa a halál gondolata, és mikor érzett akkora kiégést, hogy csaknem elhagyta a pályát? Mit kezd szakmája megosztottságával? Erről is beszélgettünk a színésznővel a nemrég bemutatott, Védőháló című darab kapcsán, amely egy öngyilkosság történetét dolgozza fel.