2004. szeptember. 28. 13:51 Utolsó frissítés: 2010. március. 04. 13:49 Itthon

Kövér: Gyurcsány alkotmányos képtelenséget kíván megvalósítani

A Fidesz kifogásolja, hogy Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök még nem hozta nyilvánosságra leendő kormányának névsorát.

Az ellenzéki párt nevében ezért kedden Kövér László felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy "legyen elég bátor", és még kedden hozza nyilvánosságra a névsort. Kövér szerint a közvéleménynek, a képviselőknek joguk van tudni, hogy kikből áll a Gyurcsány-kormány.



A fideszes politikus arra is felszólította a kijelölt miniszterelnököt, hozza nyilvánosságra, hogy ő maga, vagy cégei milyen szerződéseket kötöttek a kilencvenes években az állammal, illetve annak cégeivel. Kövér arra is kérte Gyurcsányt, hogy a kérdésekre személyesen "és ne fullajtárjain" keresztül válaszoljon.



Kövér hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta eddig mind az öt miniszterelnök nyilvánosságra hozta kormányának névsorát, mielőtt személyükről, illetve a kormányprogram elfogadásáról döntött volna a Ház. A képviselő közölte: eddig "háromszor háromféle" tájékoztatás hangzott el a házbizottságban arról, hogy mikor ismerhető meg a teljes kormánynévsor. Elmondta, hogy a legutóbbi verzió szerint csütörtökön délután, a bizottsági meghallgatások előtt tudják meg a parlamenti bizottsági tagok, hogy kiket kell miniszter-jelöltként meghallgatniuk. "Ez példátlan eljárás, Gyurcsány Ferenc teljes alkotmányos képtelenséget kíván megvalósítani" - szögezte le a politikus.



Kövér László szerint nem alkalmas a továbbiakban a kormányzásra Németh Imre agrárminiszter és Szanyi Tibor államtitkár, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, Csillag István gazdasági miniszter és Kovács Kálmán informatikai miniszter.
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.