2004. szeptember. 28. 12:35 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Érintőképernyős KRESZ-vizsga

A már Magyarországon is használt elektronikus vizsgamódszerrel a kérdésekben azonnal követni lehet a jogszabály-változásokat, és megszűnik a rengeteg papír kezelésével járó gond.

Minden vizsgacentrumban érintőképernyős számítógépen, elektronikus úton vizsgáznak a tanuló járművezetők - mondta a Közlekedési Főfelügyelet főigazgató-helyettese kedden. "Az európai uniós direktívák nem írják elő kötelezően a számítógépes vizsgáztatást, de a kor követelményei megkívánják és minden tagállamban bevezették már" – közölte Szebényi Márta.



Mint mondta, a B kategória évi 150 ezer vizsgázójának többsége ugyan 17-22 éves, a program azonban annyira felhasználóbarát, hogy sem az idősebbeknek, sem a számítógéphez nem értőknek nem jelenthet problémát a kezelése. A kérdések mennyisége, a pontszámok és a rendelkezésre álló idő egyelőre nem változott, de vannak ilyen tervek.



Előnyként említette, hogy az új módszerrel várhatóan többet fognak gyakorolni a tanulók, a kérdésekben azonnal követni lehet a jogszabály-változásokat, és megszűnik a rengeteg papír kezelésével járó gond.



A vizsgázók eredményeiket azonnal megkapják, sőt a rontott kérdéseket újra visszanézhetik. A program bemutató CD-jét minden autósiskola megkapta és hamarosan a boltokban is kapható lesz a CD-lemez. Eddig 400 millió forintból 27 vizsgacentrumban 400 munkaállomást alakítottak ki - közölte. (MTI)
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.