2004. szeptember. 16. 10:08 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Az ügyészség vádat emelt Bácsfi Diána ellen

Önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség Bácsfi Diána, a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetője ellen.

"Az V. és XIII. kerületi ügyészség vádiratot nyújtott be Bácsfi Diána és további három társa ellen a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt" - mondta Dobos Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.



Szerinte a másik bűncselekmény, a közösség elleni izgatás vonatkozásában az ügyészségnek mérlegelnie kellett az Alkotmánybíróság ebben a tárgyban hozott határozatait, illetve a Legfelsőbb Bíróság korábbi ítéleteit, döntéseit.



Mivel a bírói gyakorlat ebben a kérdésben teljesen egyértelmű, az ügyészség arra az álláspontra jutott, hogy a közösség elleni izgatás büntette miatt megszünteti az eljárást - tette hozzá a szóvivő. (MTI)
Hirdetés