2004. szeptember. 13. 12:42 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Bíróság elé állítják Bácsfi Diánát

Önkényuralmi jelkép használata miatt bíróság elé állítást kezdeményezett a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetője, Bácsfi Diána ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Augusztus 30-ára virradóra Budapesten, a Nagykörúton ismeretlenek a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport rendezvényét hirdető, nyilaskeresztre emlékeztető ábrákat tartalmazó plakátokat helyeztek el. A BRFK-hoz feljelentés nem érkezett, de a rendőrség hivatalból vizsgálta az esetet, és azt állapította meg, hogy nem önkényuralmi jelképet, nyilaskeresztet ábrázolnak a plakátok.



Tóth Gábor, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese szerint azonban "a jogszabályt értelmezve meg lehetett állapítani, hogy a jogalkotónak a szándéka feltehetőleg az volt, hogy ha ezeket a jelképeket valaki ábrázolja, akkor az emberek egyes csoportjában rossz emlékeket, érzéseket vált ki" - mondta. Majd hozzátette: "a hasonló jelkép ugyanezeket az érzéseket kiválthatta, ezért ezek az érdekek ugyanúgy sérülhetnek egy hasonló jelképtől, mint az eredetitől".



A rendőrség az V.-XIII. kerületi ügyészség állásfoglalását is kérte arról, hogy a Magyar Jövő Csoport szórólapjain, plakátjain szereplő, nyilaskeresztre emlékeztető jelkép alapján indítható-e büntetőeljárás önkényuralmi jelkép használata miatt. Salgó László országos rendőrfőkapitány beszámolt róla, hogy az ügyészségi állásfoglalás szerint "az ügyészség is gyanúra okot adó cselekménynek értékeli ezeket az önkényuralmi jelképeket".

(MTI)
Hirdetés
Gazdaság Dzindzisz Sztefan 2025. január. 12. 11:00

Primark a HVG-nek: Meghaladta a várakozásainkat az első hét hónap Magyarországon

Új Primark-bolt nyitása egyelőre nincs tervben, bár vizsgálják a további növekedési lehetőségeket. Elárulták azt is, hogy mennyire keresnek más terméket a férfiak és a nők, kik költenek többet, és hogy szerintük mi különbözteti meg őket magyar vetélytársaiktól és hogy miért fontos az egyszerű vállfa. Emailben feltett kérdéseinkre a cég válaszolt.