2004. szeptember. 07. 15:03 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Nem törvényellenes a vörös csillag a karácsonyfán

Felmentették az önkényuralmi jelkép használatának vádja alól azt a férfit, aki tavaly karácsonykor ötágú csillag formájú díszt helyezett el a munkahelye udvarán lévő fenyőfán.

A Nógrád Megyei Bíróság szóvivője szerint a bíróság álláspontja szerint az ötágú vörös csillag elhelyezésével és nagy nyilvánosság előtt való bemutatásával nem valósult meg bűncselekmény, mert mindehhez nem társult politikai szándék. A bíróság egyben elrendelte a korábban az eljárás során lefoglalt gömbvasból készült ötágú csillag kiadását.



Tavaly karácsonykor több száz égőt és nagyméretű díszeket helyeztek el a fán, a fa tetejébe pedig egy szabálytalan, ötágú csillaghoz hasonló, vasbeton acélból formára hegesztett betlehemi csillagot tettek fel, amelyet a kereskedelmi forgalomban kapható piros színű műanyag világító csővel kereteztek.



Ezt követően érkezett feljelentés a bátonyterenyei rendőrkapitányságra. A rendőrök levetették a csillagot a fenyőfa tetejéről, majd a kapitányság megindította a büntetőeljárást a Btk.-ba ütköző önkényuralmi jelképek használata miatt. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2025. május. 05. 19:30

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kapott állami támogatást, de a Hogyan tudnék élni nélküled? ideológiamentes film, a költségigényes magyar filmek közül az egyetlen, amely visszahozta az árát, és egyetlen célja volt: szórakoztatni – mondja a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film rendezője. Látja a közállapotokat, hogy zaklatott a társadalom, az emberek ugranak mindenre, mégis arra biztat mindenkit, hogy próbálják lehántani ezeket a rétegeket és nézőként befogadni a filmeket. HVG-portré.