2004. szeptember. 06. 09:25 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Font Sándor: Szili döntését elfogadjuk, a választmányét nem

Font Sándor, a Lakitelek munkacsoport tagja egy televíziós interjúban közölte: nem tartják magukra nézve kötelezőnek az MDF országos választmányának a függetlenek közé való átülést kezdeményező döntését.

Font elmondta: tudomásul veszik azt, amit Szili Katalin házelnök az Országgyűlés Ügyrendi Bizottságának hétfői határozata alapján kihirdet.



"Az országos választmánynak (...) csak javaslata lehet afrakciókkal kapcsolatban, (...) kizárólag a parlament keretein belül döntik azt el, hogy ki tartozik valamelyik frakcióhoz, és ki tartozik a függetlenek közé, tehát Szili Katalin házelnöknek kell ezt kihirdetni, amit Szili Katalin kihirdet, azt mi tudomásul fogjuk venni" - jelentette ki Font Sándor a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfőn.



Az MDF országos választmánya vasárnapi ülésén több mint 90 százalékos többséggel bizalmat szavazott Herényi Károly frakcióvezetőnek, ugyanakkor megvonta a bizalmat a korábban a frakcióból Herényi Károly által kizárt Balsai Istvántól, Font Sándortól, Horváth Balázstól, Kelemen Andrástól és Szászfalvi Lászlótól, mert "méltatlanok az MDF képviseletére", és nem tart igényt az öt politikus tevékenységére a parlamenti frakcióban - mondta Csáky András választmányi elnök Budapesten, a testület zárt ülése utáni sajtótájékoztatón.



Pénteken Font Sándort választotta frakcióvezetővé az MDF parlamenti frakciójának 13 tagja, miután 12 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett visszahívták tisztségéből Herényi Károlyt. Szili Katalin házelnök az MDF képviselőcsoportjában történtek miatt hétfőre összehívta az Országgyűlés ügyrendi bizottságának ülését.

(MTI)
Hirdetés