Gyurcsány: dopping-ügyben nem létezik túlzott szigor
A gyermek-, ifjúsági és sportminiszter a doppingoló sportolók ügyében nem tud elképzelni túlzott szigort. Javasolja, hogy azoktól a szövetségektől, amelynek versenyzői fennakadtak a vizsgálaton, megvonható legyen az állami támogatás, mert úgy véli, a doppingban nem létezik a magányos elkövető elmélete.
A spotminiszter elmondta, egyetért a Magyar Olimpiai Bizottsággal, amely jövő szombatra rendkívüli elnökségi ülést hívott össze, hogy kivizsgálja az ügyet. Gyurcsány javasolja, legyen megvonható az állami támogatás azoktól a szövetségektől, amelyeknek a versenyzői megbuktaka vizsgálatokon, ugyanakkor akik tisztán sikereket érnek el, még inkább el kell ismerni. A sportminiszter kijelentette, a doppingolók ügyében nem tud elképzelni túlzott szigort, s szerinte ebben a kérdésben a magányos elkövető elmélete nem állja meg a helyét.
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke pénteken egy interjúban úgy nyilatkozott, nem a MOB a felelős az athéni botrányért, mivel az új sporttörvény alapján a doppingellenőrzés a MOB hatásköréből a minisztériumhoz került. "A helyzet rosszabb annál, hogy vezetők a felelősség elől menekülve egymásra mutogassanak. Én ebben nem leszek partner. Senki nem hiheti komolyan, hogy a MOB elnöke vagy én személyesen adtunk be doppingszert sportolóknak. Innentől kezdve pedig meg sem hallottam ezt a megjegyzést." - szögezte le Gyurcsány.
A sportminiszter reagált arra is, hogy a kalapácsvetésben aranyérmes Annus Adrián jáki házához érkező doppingellenőröknek rendőri kísérettel kellett távozniuk a szurkolók elől. "Megértem az emberek indulatát, hiszen a mi fiúnkról van szó. Aki persze akkor is a mi fiunk marad, ha vétkes. De addig még el kell jutni, pontosan kideríteni mi történt" - hangoztatta Gyurcsány. A sportminiszter Athénban több sportolóval is találkozott, s gratulált az öttusázó Vörös Zsuzsannának a pénteken szerzett aranyérméhez. Az athéni játékokon sikeresen szerepelt sportolók részére a MOB és a GYISM jövő pénteken ünnepélyes fogadást ad, amelyet utcabál követ.
(MTI)