2004. augusztus. 10. 09:58 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Kuncze nem hajlandó minisztert áldozni

Kuncze Gábor a miniszterelnökkel a nap folyamán tartandó találkozóját megelőzően a Nap-keltében bejelentette, hogy a várható kormányátalakításnál nem kíván senkit beáldozni.

Az SZDSZ elnöke az informatikai és a gazdasági miniszter esetleges cseréjét nem tartja szükségesnek. A gyermek-, ifjúsági és sporttárca esetleges felszámolásáról megjegyezte, hogy egy minisztérium megszűntetésétől nem várhatunk nagy megtakarítást, persze a kormány takarékossági programját jobb színben tűnteti fel, ha maga is spórol. A pártelnök szerint a felkészülés a következő európai uniós költségvetési ciklusra és a pályázásokra talán megérne egy különálló minisztériumot.



Kabinetbeli szerepvállalásáról közölte, nem változott a véleménye 2002 óta, továbbra is fenntartja, hogy a kormányzati tevékenység az elnöki poszttal együtt nem vállalható. A jelenlegi kormánykoalícióról így fogalmazott: „Én is azt szeretném, ha határozottabb kormányzati időszak következne, ahol a döntések gyorsabban születnek, és ebben a Szabad Demokraták Szövetsége természetesen partnere a miniszterelnök úrnak, ez azonban nem biztos, hogy a bábuk táblán történő tologatásától következik be.” A koalíció 2006-ig való fennmaradásával kapcsolatban Kuncze kijelentette, a koalíció addig működik, ameddig esély van a kormányprogram megvalósítására.



(MTI)
Hirdetés
Élet+Stílus hvg.hu 2025. május. 07. 20:00

Kösz, jól: A merevedési zavar tünet, nem betegség

Ki érzékeny a szexuális kudarcra? Mi a szexuális egészség? Milyen mindennapi dolgok befolyásolják a reprodukciós képességet? Baj, ha kevesebbet szexelnek a fiatalok? Tényleg árt a kerékpározás, a kontaktsport, vagy a szauna? A spontán szex a legjobb? Ezekről a témákról is szó esett a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.