2004. augusztus. 04. 16:29 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Kovács lesz a magyar EU-biztos

A kormány úgy döntött, hogy 2004. november 1-jétől Kovács László külügyminiszter tölti be az Európai Bizottság magyar biztosi posztját - közölte a miniszterelnök a kormányülést követő sajtótájékoztatón.

Az elvárás az, hogy Kovács László "magyar szívvel és európai fejjel végezze munkáját" - mondta Medgyessy Péter. Bár köztudott, hogy az Európai Bizottság tagsága nem nemzeti képviseletet jelent, fontos, hogy ki képviseli az országot, a nemzetet - tette hozzá.



Medgyessy Péter köszönetet mondott a biztosi posztot november 1-jéig betöltő Balázs Péternek, és közölte, hogy továbbra is számít rá a kormányzati munkában.



A miniszterelnök arra a kérdésre, hogy ki lesz az új külügyminiszter, azt válaszolta: "amikor odaérünk a folyóhoz, akkor átmegyünk rajta".
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.