2004. július. 29. 08:02 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Októberben kiderülhet, maradnak-e magyar katonák Irakban

Kovács László külügyminiszter 50 százalék esélyt lát arra, hogy jövőre már nem lesz szükség a magyar szállító alakulatra Irakban.

"Ötven százalék az esély, hogy nem lesz már szükség a magyar szállító tevékenységre, mert lesz annyi iraki, aki el tudja látni ezt a feladatot; ezt majd az irakiak fogják jelezni" - jelentette ki a külügyminiszter a Magyar Rádió Háttér című műsorában.



Szerinte október táján már tisztábban lehet látni, szükség lesz-e továbbra is a magyar katonák tevékenységére, de ma még nem tudja megmondani, meddig maradnak Irakban.



"Ha az iraki hatóságok azt fogják mondani, elég, ha év végéig ott maradnak, természetesen haza fogjuk hozni őket. Ám ha azt mondják, nagyon jó lenne, ha kint maradnának, akkor a kormány mérlegeli a dolgot, és beterjeszti javaslatát a parlament elé" - szögezte le Kovács László.



"Belpolitikai célú hangulatkeltés, amikor egyes politikusok azt követelik, hogy hozzuk haza őket. (...) A jelek arra mutatnak, hogy a terrorcselekmények intenzitása csökkenőben van, a stabilitás meg fog erősödni" - fogalmazott a külügyminiszter.



Kovács szerint harcoló nemzetközi alakulatok még legalább egy évig Irakban maradnak, ellenkező esetben ugyanis polgárháború törne ki az országban. (MTI)
Hirdetés