2004. július. 26. 08:14
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
Rendőri intézkedés közben halt meg egy fiatal
A 19 éves körözött férfi azután vesztette életét, hogy a rendőrök földre teperték - közölte vasárnap a rendőrség sajtószóvivője. Az igazságügyi orvos szakértők előzetes véleménye szerint a férfi szívbeteg volt.
Vasárnap este fél hétkor Kecskeméten, az Auchan áruházban egy szabadidős rendőr felismerte azt a 19 éves kecskeméti férfit, aki ellen körözés volt kiadva. A rendőr elmondta, hogy felfedve foglalkozását, elfogta a körözött férfit, akinek azonban segítségére sietett a testvére, s a dulakodás közben a kiszabadított férfi elszaladt. Ekkor egy másik szolgálaton kívüli rendőr is bekapcsolódott az intézkedésbe, aki a menekülő fiatalember testvérét tartoztatta fel.
Az áruház melletti füves területen az üldöző rendőr utolérte a körözött fiatalembert, átkarolta és testi kényszert alkalmazva, a földre rántotta, s leszorította. Pár perc elteltével észlelte, hogy a férfi ellenállása megszűnt. Ekkor hátára fordította és látta, hogy nehezen lélegzik. A rendőr a közeli házból vizet kért és szájon át mesterséges légzést alkalmazott. Eközben egy oda érkező harmadik rendőr értesítette a mentőket, ám a mentősök kiérkezésükkor már nem tudtak segíteni a fiatal férfin.
A haláleset körülményeit a rendőrség és az ügyészség nyomozó hivatala vizsgálja - tette hozzá. Az igazságügyi orvos szakértők előzetes véleménye szerint a 19 éves férfi halála meglévő szívbetegsége, valamint a meneküléssel fellépő fokozott fizikai és pszichikai megterhelés, és mozgáskorlátozottsággal járó leszorítás együttes hatására következett be - mondta Ferenczi László alezredes. Felfüggesztették ugyanakkor beosztásából az elfogását végrehajtó rendőrt.
(MTI)