2004. július. 26. 08:38
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
Orbán személy szerint támogatja a kettős állampolgárságot
A lelkekben már megtörtént a magyar nemzet határokon átnyúló egyesítése - fejtette ki szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor.
A XV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor színhelyén a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke egyebek között elmondta: a határokon átívelő nemzetegyesítés már megtörtént, ha nem is az intézmények világában, de a lelkekben végbement változások révén. Ma már nem függetlenek egymástól az Erdélyben, Magyarországon, a Felvidéken vagy a Délvidéken hozott politikai döntések, választói akaratnyilvánítások.
Kimondatlanul utalva a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) irányvonalára, bírálta azokat, akik úgy gondolják, hogy az Erdélyben élő magyarok politikai értékeit figyelmen kívül lehet hagyni, paktumokat lehet kötni a romániai elit különböző csoportjaival.
Orbán éles bírálatot intézett a magyar kormány címére is. Az európai parlamenti választások eredményeire utalva megállapította: a választók megvonták tőle a bizalmat. Orbán utalt a költségvetési megszorításokra, a koalíciós huzakodásokra, az adóemelésekre, az állami közvagyont "kilapátoló" privatizációs döntésekre.
Orbán szerint az európai uniós csatlakozás időpontjában különleges jelentősége van annak, hogy ne a nagytőke érdekét képviselő bankárkormányok álljanak az országok élén. Ha nincsenek polgárvédő kormányok, mindenhol megnő az infláció, a munkanélküliség, tönkremennek a mezőgazdaságból élő kistermelők, a nyugdíjasok helyzete megrendül - fejtette ki. A kormánynak elég bátornak kell lennie ahhoz, hogy a lakosságot megvédje úgy, hogy közben ne váljon piacellenessé.
"Ha ilyen kormányaink lennének - utalt az unió tagállamaira -, nem úgy állnánk, ahogy állunk. Ehhez képest tutyimutyi, sodródó, határozatlan, a gazdasági döntések meghozatalában késlekedő és azokat következetesen végrehajtani nem tudó kormányaink vannak. Magyarország kétségkívül ilyen ország" - mondta Orbán Viktor.
A Fidesz – MPP elnöke hangsúlyozta, a koppenhágai kritériumokat Romániának is teljesítenie kell, demokráciájának mai állapota ugyanis nem jogosítja fel az országot arra, hogy gyors EU-felvételben reménykedjen. Ha Romániában megtagadják az autonómiát az ottani magyaroktól, az ország nem kellő alappal kéri felvételét.
A kettős állampolgárságról kijelentette: ő személy szerint támogatja annak intézményét. Elismerte viszont, hogy saját pártján belül is megoszlanak az ezzel kapcsolatos vélemények. Az erdélyi elitnek kell eldönteni: kéri-e a kettős állampolgárságot vagy nem. S amit az erdélyiek kérnek, azt Budapestnek meg kell adni.