2004. július. 15. 08:31
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
Tiltakozott a tévedésből megműtött beteg
Magánál volt, el tudta mondani a nevét és tiltakozott a műtét ellen a Szegeden tévedésből megoperált és ennek következtében elhunyt beteg - ismerte el a szegedi városi kórház megbízott igazgatója.
"El kell ismerni, s a szemtanúk arról számoltak be, hogy Kovács Béla bácsi a nevét el tudta mondani" - válaszolta a Klubrádióban a riporter kérdésére Baráth Lajos, a kórház vezetője.
Az eddigi híradások arról szóltak, hogy a 80 éves beteget azért operálták meg egy hasonló korú férfi helyett, mert nem volt azonosítható állapotban.
A megbízott igazgató a szerdán megkezdődött fegyelmi vizsgálat alapján azt is elismerte, hogy többen hallották az idős embert tiltakozni a műtét ellen, s azt, hogy tudni szerette volna annak okát.
Megkezdődött a fegyelmi meghallgatás szerdán a szegedi városi kórházban, ahol másfél hete tévesen nyitották fel a koponyáját egy idős férfinek, aki azóta meghalt - mondta el az MTI-nek Baráth Lajos, a kórház megbízott főigazgatója.
Az elővizsgálatok alapján hét dolgozó érintett jelenleg a fegyelmi eljárásban, amelyet a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek megfelelően folytatnak le - nyilatkozta Baráth Lajos. A megbízott főigazgató szerint a rendőrség is megkezdte szerdán a tanúk meghallgatását a kórházban, a többi között meghallgatták az intézmény orvos-igazgatóját is.
Baráth Lajos közölte, hogy csütörtökön délelőttől hírzárlatot rendelnek el a kórházban, a fegyelmi eljárás lezárásig. A szegedi közgyűlés egészségügyi bizottsága hétfőn a városi kórház főigazgatójának, Nárai Györgynek a felmentését kezdeményezte, mert a testület szerint "a kórházi szervezet megerősítése, a bizalom helyreállítása, valamint az intézményben zajló közel kétmilliárd forintos fejlesztés megvalósítása új vezetési struktúrát és új főigazgatót igényel".
Július 3-án egy 80 éves ásotthalmi beteg helyett egy azonos korú kisteleki férfit küldtek át a városi kórházból műtétre a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centruma idegsebészeti klinikájára. A betegcsere a koponya felnyitása után derült ki. A kisteleki férfi azóta meghalt, a több órával később megoperált ásotthalmi férfin azóta újabb műtétet hajtottak végre. (MTI)