2004. július. 01. 14:15 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Bárándy: a kormányzat támogatja a bírósági reformot

Az igazságszolgáltatás függetlensége nélkülözhetetlen a modern demokráciában, ezért is segíti a kormányzat az ítélőtáblák rendszerének kialakítását - mondta Bárándy Péter Szentendrén.

Az igazságügy-miniszter a szentendrei városi bíróság új épületének átadásán tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a reformfolyamat része a bírói életpályamodell megvalósítása, amely e hivatás gyakorlásához teremti meg a stabilitás feltételeit. Kérdésre válaszolva a miniszter közölte, a strasbourgi nemzetközi bírósághoz Magyarországról hozzávetőleg kétezren fordultak a bíróságok munkáját kifogásolva, és ebből mindössze 13 esetben született elmarasztalás. Ez is jelzi, hogy a magyar igazságszolgáltatás színvonala európai összehasonlításban a felső harmadba sorolható.



Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke arról szólt, hogy a hosszan elhúzódó ügyek száma éppen a bírósági reform eredményeként csökkent. A legutóbbi felmérés szerint az 1,1 millió ügy 86 százaléka egy éven belül lezárul.

(MTI)
Hirdetés