2004. június. 23. 17:02 Utolsó frissítés: 2010. március. 02. 13:20 Itthon

Rémhírterjesztés miatt feljelentik Demszkyt

A főpolgármestert a fővárosi Fidesz-MKDSZ jogi segítségével jelentik fel magánszemélyek, mert szerint Demszky kárt okozott azzal, hogy június 11-én egy közleményben azt írta, tornádó erejű vihar várható Budapesten.

A Fidesz fővárosi képviselőcsoportjának vezetője szerint "tömegével fordultak elő olyan esetek", hogy emiatt hajókirándulásokat mondtak le, éttermek ürültek ki, pénzintézetekből, adóhivatalból küldtek haza dolgozókat. A főpolgármester által jegyzett közleményben az szerepelt, hogy "az előrejelzések szerint a mai napon ismét tornádó erejű vihar várható Budapesten.".



Kupper András közölte: az egyik napilapban kedden az SZDSZ kampányfelelőse azt mondta, hogy a tornádó ötlete nem egy meteorológus tévedéséből származott, hanem kampányötlet volt. "Ebből egyértelműen következik az, hogy itt mindenképpen a budapestiek megtévesztéséről, megvezetéséről, a szavazási hajlam befolyásolásáról van szó" - mondta.



A fideszes politikus elmondta, a feljelentés hivatkozási alapja a Büntető törvénykönyv 270. paragrafusa. Eszerint "aki más előtt olyan, köznyugalom megzavarására alkalmas valótlan tényt állít, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, vétséget követ el" - idézte a jogszabályt.



Információink szerint június 11-én Demszky Gábor hivatalából a francia nagykövetségnek is jelezték, hogy tornádó várható. A követség ezért több Budapesten élő francia állampolgárnak hívta fel a figyelmét a várható veszélyre, a Francia Intézet munkatársait pedig a kora délutáni órákban hazaküldték.
Hirdetés