2004. június. 16. 16:28
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
Alkotmánybírósághoz viszik a kisposták bezárásának ügyét
A postabezárások miatt az Alkotmánybírósághoz fordul számos zempléni település.
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Zempléni Településszövetség a kisposták bezárása, és ami ezzel járt, a mobilposta-járatok beindítása miatt - jelentette ki a 81 települést felölelő szövetség elnöke. Májer József szerint az érvényben lévő kormányrendelet értelmében a Magyar Posta Rt.-nek nincs egyeztetési kötelezettsége a 600 lélekszám alatti településekkel, és az önkormányzatok főleg ezt sérelmezik. A szövetség szerint ez kirekesztő rendelkezés.
Mint mondta, levelet írnak a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek és az Országgyűlés elnökének, tájékoztatják őket a helyzetről, és kérik közbenjárásukat a kistelepüléseket hátrányosan érintő határozatok megváltoztatásában. Emellett megbeszélést kezdeményeznek a Magyar Posta Rt. vezetőivel a megoldás érdekében.
A Magyar Posta Rt. korábban azt közölte, hogy a tavaly indított modernizációs programjának fő célkitűzése a postai hálózat hatékonyságának javítása, annak érdekében, hogy az állami tulajdonban lévő társaság magasabb minőségű postai szolgáltatást biztosítson a lakosságnak.
A posta tavaly 120 mobilposta-járatot indított el 440 településen. Az érintett települések közül 200 községben korábban nem működött állandó postai szolgáltató hely, az ott élőknek a szomszédos községbe kellett utazniuk a postai szolgáltatás igénybevételéért, a mobilposták szolgáltatása pedig sok esetben magasabb színvonalú, mint az adott településen korábban működő fix posták kínálata. (MTI)