2004. április. 26. 13:17
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
Dávid Ibolya: Orbán szövetsége vezető nélküli pártokból áll
"Felebarátaink pártját nem illik megkívánni" – reagált az MDF elnöke Orbán Viktor egyik szombati kijelentésére.
Az már ismert, hogy Orbán Viktor a vezetők nélküli pártokat szereti, "ilyenekből áll össze a szövetsége" - mondta Dávid Ibolya az MTI-nek hétfőn, majd hozzátette: konzervatív keresztény politikusként kénytelen figyelmeztetni a Fidesz elnökét arra, hogy "felebarátaink pártját nem illik megkívánni". Ez nem vezet semmi jóra – fűzte hozzá az MDF elnöke.
Orbán Viktor a polgári keresztény politikai erők egységes fellépése mellett érvelve szombaton azt mondta: bízik benne, hogy előbb vagy utóbb az MDF-fel is megtalálják az együttműködés lehetőségét. "Úgy látom, hogy ma ezt az MDF elnök asszonyával kevésbé tudjuk megtenni, ezért inkább az MDF tagságával kell megpróbálnunk" - fogalmazott Orbán.
Az MDF nevében Csáky András választmányi elnök vasárnap közleményben "durva beavatkozási kísérletnek" nevezte a volt miniszterelnök nyilatkozatát, amelyben álláspontja szerint Orbán Viktor a demokrata fórum tagságát próbálja szembefordítani saját elnökével.