Már évekkel ezelőtt vizsgálták a fogorvos alapítványát
A Bartók Béla úti imaházat fenntartó Jótékonysági Békealapítvány egyik alapítója Dr. Elfaith Hassenein üzletember - értesült a hvg.hu. A férfit korábban többször érte az a vád, hogy a délszláv háború idején - feltételezések szerint az al-Kaida terroristáival is együttműködő - bosnyákoknak szállított illegálisan fegyvert. Mint megtudtuk, a rendőrség évekkel ezelőtt már közokirat-hamisítás miatt nyomozott az alapítvány után, sőt házkutatást is tartott a Bartók Béla úti ingatlanban.
A bécsi kapcsolat
A Hassanein által vezetett, bécsi székhelyű Harmadik Világ Jótékonysági Ügynökséget (Third World Relief Agency - TWRA) szoros szálak fűzték Oszama bin Laden terroristavezérhez, aki anyagi hozzájárulásokkal segítette az ügynökség munkáját az 1990-es évek első felében - állítja a Nemzetközi Anti-terrorista és Biztonsági Szakértők Szövetségée (IACSP). A szövetség szerint a TWRA hozzávetőleg 350 millió dolláros vagyonnal rendelkezett 1992 és 1995 között, amelyet az osztrák GiroCredit-nél vezetett számlán tartottak. Az összeget bin Ladenen és további tehetős magánszemélyeken kívül - az IACSP szerint - Brunei, Irán, Malajzia és Szaúd-Arábia dobta össze. A Washington Post 1996-ban leplezte le, hogy a TWRA-t az egyiptomi Sheik Omar Abdel Rahman is támogatta, akit a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyai ellen 1993-ban elkövetett első terrortámadás szellemi atyjaként tartanak számon.
Az IACSP szerint ebből a pénzből finanszírozta volna Hassanein azt a kudarcba fulladt akciót is, amelynek keretében orosz és kínai fegyvert csempészett volna a balkáni háborúban részt vevő boszniai muszlimoknak. Az Alternative Information Network (AIM) balkáni híroldala szerint a fegyverszállítmányt 1992 szeptemberében ukrán repülőgéppel a szudáni Kartúmból küldték Szlovéniába, Budapest érintésével. A segélynek álcázott 130 tonnányi fegyvert végül a Boszniában nem sokkal azelőtt kitört horvát-muszlim harcok miatt nem tudták eljuttatni Hasan Cengic bosnyák miniszterhez - írja az AIM. A fegyverszállítmányt így még Szlovéniában felfedezték, és a csempészakció kitervelésével később Milan Kucan szlovén elnököt és embereit vádolták.
Hassanein az Oszama bin Ladennel szorosan együttműködő Szudáni Nemzeti Iszlámista Front speciális kelet-európai küldötte volt egészen 1992-ig, amikor Szudán bécsi nagykövetségének kulturális attaséjává nevezték ki – állítja az IACSP. (A szudáni vezetés a kilencvenes évek közepétől Oszama bin Ladennek lehetővé tette, hogy Kartúmban telepedjen le.)
Információink szerint azonban mégsem Hassanein, hanem a korábban Magyarországról öt évre kiutasított, a Bartók Béla úti mecsettel is kapcsolatban álló Sejk Huszein állhat kapcsolatban szélsőséges iszlám szervezetekkel.
Már 1999-ben a rendőrség látókörébe kerültek
A hvg.hu információi szerint a Jótékonysági Békealapítvány 1996-ban megválasztott kuratóriumi elnökét 1999-ben már meghallgatta a Fejér-megyei főügyészség; ennek során a szudáni születési és szudáni állampolgárságú, de már 1979 óta Magyarországon élő Dr. Nadir Hassan Khalil feljelentést tett közokirat-hamisítás miatt ismeretlen tettes ellen. A jegyzőkönyvből kiderül, hogy a gyermekorvosként dolgozó Dr. Khalil elmondta: 1997-ben tudomására jutott, hogy az alapítók Isztambulban módosították az alapító okiratot, s új elnöknek Babiker Elgalilt nevezték meg. (Babiker Elgalil egyes okiraton Babakr Abdel-Jalil Mohammed, illetve Babiker Abdelgalil néven is szerepel.) Khalil az ügyészségnek jelezte, hogy 1998-ban újra módosították az okiratot, ám szerinte egyik módosított okiraton sem eredetiek az aláírók nevei. Dr. Khalil a meghallgatáson azt is közölte, hogy úgy tudja, az új elnök, Babiker Elgalil ellen több büntetőeljárás van folyamatban.
Khalil feljelentését követően a rendőrség kikérte az iratokat a Fővárosi Bíróságtól, majd az írásszakértő megállapította, hogy két aláíró neve eltér az eredetitől. Egy másik bírósági iratból pedig kiderül, hogy Khalil azt állította: a rendőrség már egyszer „nagy erőkkel” tartott házkutatást a Bartók Béla úti ingatlanban, ahol az imaház van, s amely ingatlan tulajdonosa a Jótékonysági Békealapítvány. (Egyes információk szerint a Barbiker képviselte Arrahama Magyar-Iszlám Jótékonysági Alapítványnál is indult eljárás közokirat-hamisítás gyanúja miatt.)
Lecserélték a teljes „vezérkart”
Dr. Saleh Tayseer 2003. márciusától az alapítvány kuratóriumi elnöke, új képviselője. Információink szerint az ezt megelőző időszakban komoly nézeteltérés volt az alapítvány alapítói és korábbi kuratóriumi tagjai és elnöke között. A hvg.hu úgy tudja, hogy a konfliktus hátterében ingatlanvita állt. Ennek a vitának volt az egyik epizódja az is, amikor Dr. Nadir Hassan Khalil feljelentést tett. Az alapítók – a Fővárosi Bíróságnak küldött beadványukban – részben azzal indokolták a kuratóriumcserét, hogy újabb pénzadományokat juttatnának el az alapítványnak, de a régi – azaz a Khalil vezette – kuratóriumban elvesztették bizalmukat.