2004. március. 02. 19:23 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Új főszerkesztő a Rádió C élén

Daróczi Józsefet választotta a Rádió C főszerkesztőjévé az adót működtető Rádió C Kht. Az új vezető április 1-jétől irányítja a roma rádiót - közölte a társaság egyik tulajdonosa, az Autonómia Alapítvány.

A tagok egyhangúlag hozták meg döntésüket - mondta Csongor Anna, az alapítvány képviselője. Daróczi József azt mondta, hogy vannak elképzelései, de mielőtt azokat nyilvánosságra hozná, a rádió munkatársaival szeretne egyeztetni. Előzetesen mindössze annyit mondott, hogy véleménye szerint nincs szükség nagy léptékű változtatásokra, csak "finom hangolásra", s úgy tűnik: a pénz körülbelül az év végéig biztosan rendelkezésükre áll a működtetéshez.



A 32 esztendős új főszerkesztő, aki, mint nyilatkozta roma származású, az édesapjával - Daróczi József író, költő műfordítóval - való névegyezés miatt Daróczi Dávid néven publikál. A leendő főszerkesztő jelen volt a Rádió C alapításánál, egy időben a médium műsorigazgatójaként is tevékenykedett, dolgozott továbbá a Népszavánál, a Világgazdaságnál, valamint a Bank és Tőzsde című lapnál. Jelenleg a Magyar Televízió üzleti híradójának felelős szerkesztője és a Magyar Hírlap gazdasági rovatának szerkesztője.



Kerényi György jelenlegi főszerkesztő és ügyvezető január 12-én jelentette be távozási szándékát a Rádió C-től. Döntését azzal indokolta, hogy "elfáradt". Szavai szerint a rádió már tartalmi és anyagi szempontból is van olyan állapotban hogy ő távozhasson. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.