2004. január. 30. 08:31 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Polt: csak a hálapénz kicsikarása bűncselekmény

Az egészségügyi miniszter megkapta Polt Péter legfőbb ügyész jogi állásfoglalását az orvosok által előre kért pénzösszegek ügyében, és az abban foglaltak egybevágnak a minisztérium jogi vélekedésével - közölte a tárca sajtófőnöke.

"A legfőbb ügyész szerint akkor bűncselekmény a hálapénz elfogadása, ha azt az orvos kifejezetten kéri" - ismertette a Polt Péter levelében foglaltakat Tóth Judit. Hozzátette: ez a megállapítás az egészségügyi tárca számára segít a további lépések meghozatalában, és biztos hátteret nyújthat a hálapénzek visszaszorításához.



Az MTV híradójában elhangzottak szerint Polt Péter jogi állásfoglalásában kitért arra, hogy a hálapénzt előre kérő és elfogadó orvos gazdasági vesztegetésért mindenképpen felelősségre vonható. Az orvos azonban nem minősül hivatalos személynek, ezért a büntetőjogilag szankcionált, hivatalos személy által elkövetett (passzív) vesztegetés gyanúja velük szemben fel sem vetődhet.



A legfőbb ügyész idézte a Btk.-át, amely szerint az az orvos, aki betegétől előre pénzt kér, két évig terjedő, akit pedig táppénzcsaláson érnek, egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

(MTI)
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.