2004. január. 21. 15:38
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
MTV: holnap döntenek Ragáts ügyében
A Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége csütörtöki ülésén tárgyal arról, hogy kezdeményezzen-e eljárást Ragáts Imre ellen, a volt tévéelnök decemberi távozása előtt nyilvánosságra került filmszerződéssel kapcsolatban.
A témában két hete kért külső szakértői jelentést megkapta a testület, annak tartalmáról azonban Czeglédi László kuratóriumi elnök nem kívánt részleteket közölni.
A kuratórium elnöke ez év január 8-án beszélt arról, hogy független jogi szakértőt kérnek fel az ügy rendezésére, tekintettel arra, hogy mi a tévé érdeke, és hogyan lehet a lehető leggyorsabban rendezni az ügy anyagi részét akár büntető, akár polgári peres eljárásban.
A HVG december 18-ai számában jelent meg, hogy "azóta elvált felesége üzlettársának cégétől - állítólag a piaci ár háromszorosáért - vásárolt természetfilm-sorozatot Ragáts Imre, a köztévé elnöke" az MTV részére. Ragáts Imre egy nappal a HVG megjelenése előtt - egészségi okokra hivatkozva - január 1-jei hatállyal lemondott posztjáról. A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége másnap, azaz december 18-án egyhangú szavazással elfogadta a lemondást. (MTI)