2004. január. 20. 13:06 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Az egészségügyi tárca visszaszorítaná a hálapénzt

A jelenség visszaszorítása érdekében kidolgozott hat pontból álló program célja, hogy a betegek „ne érezzék úgy, hogy adniuk kell” – mondta Kökény Mihály.

Azt nyilván nem tudjuk felvállalni, hogy egyik napról a másikra megszüntetjük a hálapénz egész rendszerét, hiszen együtt élünk vele, ezen a területen azonban tisztább viszonyokat kell teremteni - mondta az egészségügyi miniszter kedden. Mint mondta: a tárcánál már dolgoznak azon, hogy néhány hónapon belül bevezethető legyen az Európában már működő rendszer.



A miniszter elmondta: pontosítani kell a térítésért igényelhető szolgáltatások körét. Kökény újra felkérné a Magyar Orvosi Kamarát (MOK) a hálapénzzel kapcsolatos etikai szabályozás felülvizsgálatára. Az év második felétől "doktorinfo" elnevezéssel 24 órás információs telefonszolgálat állna a betegek rendelkezésére, várhatóan márciustól pedig hívható lenne a minisztérium új zöldszáma is, amelyen heti egy alkalommal a minisztert kérdezhetik az állampolgárok. Februártól – folytatta Kökény - egyes kórházakban kísérletképpen a zárójelentés mellé csatolják az igénybe vett szolgáltatásokról szóló számlát, valamint tervezik az Év kórháza pályázat meghirdetését, így a szakmailag és a betegek elégedettségének szempontjából is legjobb intézmény jelentős anyagi támogatáshoz juthat majd.



Kökény Mihály hangsúlyozta: idén mindegyik említett javaslati pontban jelentős változásokat szeretnének elérni azért, hogy a hálapénz valóban csak a megelégedést fejezze ki.



(MTI)
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.