2004. január. 09. 12:18 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Az MSZP vizsgálatot kér a PSZÁF-nál

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szakmai és szervezeti működését vizsgáltatná az MSZP-frakció a parlament költségvetési bizottsága ellenőrzési albizottságával.

Molnár László szocialista képviselő szerint az utóbbi napok nyilatkozatai indokolják a parlamenti vizsgálatot. A PSZÁF egyik volt főosztályvezetője december végén több nyilatkozatában arról beszélt, hogy többször utasították olyan munkára, ellenőrzésre, személyi intézkedésre, amely mögött személyes, illetve politikai érdekeket sejtett. Molnár sajtótájékoztatón szólt arról, hogy a grémium elsősorban azzal foglalkozna: foglalkozott-e a felügyelet a László Csaba távozó pénzügyminiszter érdekeltségébe tartozó számlákkal, és ha igen, milyen felhatalmazás alapján, valamint vizsgálta-e a kormánytagok, államtitkárok betétszámláit. A szocialisták elképzelése szerint figyelmet érdemel az is, hogy a felügyelet milyen szerepet játszott tizenkét állami agrárcég privatizálásában.



Ha Font Sándor, az ellenőrző albizottság MDF-es elnöke kezdeményezésükre a tavaszi ülésszak folyamán nem hívja össze a testületet, indítványozzák a leváltását – szögezte le a szocialista politikus. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.