2003. december. 27. 13:00 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Több száz embert oltottak be veszettség ellen Nagyhegyesen

A Hajdú-Bihar megyei településen korábban többen is fogyasztottak egy veszettségben megbetegedett tehén tejéből.

A nagyhegyesi Dézsi Gazdaságban betegedett meg veszettségben egy tehén - közölte csütörtökön az országos tiszti főorvos, aki felszólította mindazokat, akik december 6-20. között az érintett tehenészetben vásárolt tejet forralatlanul fogyasztották, hogy haladéktalanul jelentkezzenek a nagyhegyesi háziorvosi rendelőben a szükséges védőoltásért.



A gazdaságtól kapott kimutatás alapján még csütörtökön sikerült mindenkit felkutatni és beoltani, akik vásároltak a tejből, de azokat is felkerestük, akik esetleg nyers tejjel készült, nem sütött süteményből ettek – közölte a település egyik háziorvosa. Békesi Zoltán azt is elmondta: elegendő oltóanyag áll rendelkezésre, és az eddig beoltott közel 450 személy esetében sem megbetegedést, sem az ötrészes oltássorozat első adagja által esetleg kialakuló komplikációt nem tapasztaltak.



Hanzéros Ádám, a település állatorvosa pénteken arról számolt be, hogy az érintett gazdaságban 90 napos helyi zárlatot s az állatállományra forgalmi korlátozást rendeltek el, s ezzel egyidejűleg megkezdődött az állatállomány vakcinázása is.



(MTI)
Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2025. május. 05. 19:30

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kapott állami támogatást, de a Hogyan tudnék élni nélküled? ideológiamentes film, a költségigényes magyar filmek közül az egyetlen, amely visszahozta az árát, és egyetlen célja volt: szórakoztatni – mondja a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film rendezője. Látja a közállapotokat, hogy zaklatott a társadalom, az emberek ugranak mindenre, mégis arra biztat mindenkit, hogy próbálják lehántani ezeket a rétegeket és nézőként befogadni a filmeket. HVG-portré.