2003. december. 15. 16:43 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Brókerbotrány: Bitvai is 30 milliós óvadékért szabadulhat

Az Állami Autópályakezelő Rt. sikkasztással gyanúsított, előzetes letartóztatásban lévő egykori vezérigazgatójának óvadékát az ügyészség fellebbezése nyomán emelte meg a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság.

Bitvait az első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság korábban 10 millió forintos óvadék ellenében helyezte szabadlábra. A másodfokú bíróság döntését azzal indokolta, hogy a gyanúsítottnak felrótt bűncselekmény jellegére és súlyára tekintettel a 10 millió forintos óvadék túlzottan alacsony.



Szintén 30 millós óvadék ellenében szabadult december 5-én Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. sikkasztás gyanújával letartóztatott volt vezérigazgató-helyettese. Az óvadék összege azonban csak 10 millió forint volt Rejtő E. Tibor, a K and H Bank sikkasztással gyanúsított egykori vezérigazgatója esetében. A volt bankvezér pénteken hagyhatta el a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetet, miután ügyében nem fellebbezett az ügyészség, így már a kerületi bíróság elsőfokú határozata jogerőre emelkedett.



Mindhárom gyanúsítottat szeptember 7-én helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, amely szabadlábra helyezésük után mindannyiuknál háziőrizetet rendelt el. (MTI)
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.