2003. december. 01. 20:22
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
Ismét gyengül a forint
A forint euróhoz viszonyított árfolyama 273 fölé gyengült hétfő este 7 órára, és elemzők szerint rossz forgatókönyv esetén egy euró akár 300 forintnál is többet érhet kedd reggelre, miután erős spekulatív eladói nyomás nehezedik a magyar valutára.
Piaci hírek szerint László Csaba pénzügyminiszter egy hétfőn Londonban megrendezett elemzői beszélgetésen azt mondta, hogy a forint végletes gyengülése esetén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kormány "elengedheti" a forint árfolyamát, azaz kamatemeléssel vagy más intervencióval nem támogatja annak további erősítését. Elemzők szerint elképzelhető, hogy a jegybank a forint-gyengülés megállítása érdekében megpróbálkozik még egy nagyobb mértékű kamatemeléssel, vagy akár a forintsáv eltolásával.
A forint folyamatos gyengülése arra késztetheti a külföldi befektetők egy részét, hogy veszteségeik minimalizálása érdekében zárják magyar pozícióikat – mondta a hvg.hu-nak egy budapesti elemző. Szerinte a további eladások lavinahatást indíthatnak el, ami a valuta további gyengüléséhez vezethet.
Londoni tárgyalásai után László Csaba kedden a MOL-kibocsátáshoz kapcsolódó háromnapos road show második állomásaként New Yorkba utazik, majd szerdán Bostonban folytatja az elemzői megbeszéléseket.
Kereskedjen ezzel a hírrel a Hírbörzén!
Lesz-e újabb jegybanki kamatváltoztatás?
Londoni tárgyalásai után László Csaba kedden a MOL-kibocsátáshoz kapcsolódó háromnapos road show második állomásaként New Yorkba utazik, majd szerdán Bostonban folytatja az elemzői megbeszéléseket.