2003. november. 28. 08:51 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Horváth Aladár zároltatná az OCÖ bankszámláját

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vitatott módon leváltott elnöke szerint a szervezet vezetőinek legitimitása megkérdőjelezhető, s kötelességének érezte erre felhívni a számlavezető pénzintézet figyelmét is.

A banknak kötelessége zárolni a számlát, miután bűncselekmény gyanúja merült fel Kolompár Orbánnál, az elnöki pénzkezelői tisztség betöltőjénél – mondta Horváth Aladár, aki úgy tudja, hogy a pénzintézet pénteken közli döntését. Horváth továbbra is az ÖCO elnökének tartja magát.



A BRFK sajtóosztályának vezetője korábban közölte: "magánokirat-hamisítás vétségének alapos gyanúja miatt meggyanúsította K.O. 40 éves kiskunmajsai lakost a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya november 24-én". Az MTI úgy tudja, a monogram Kolompár Orbán OCÖ-elnököt takarja. Fodor Ferenc, az OCÖ sajtófőnöke közölte: tudomásul vették Horváth Aladár lépését, de nem kívánják kommentálni; mindaddig, amíg jogerős ítélet nem születik, Kolompár Orbán a szervezet hivatalban lévő elnöke. (MTI)
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.