„A jogállamiságot veszélyeztetik a bíróságokat kritizálók” – fogalmazott keddi közleményében Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, aki visszautasította a politikai, közéleti személyiségeknek a különböző ítéletek miatt a bírákat kritizáló véleményét. Lomnici név szerint említette Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsmant – aki cáfolja, hogy konkrét üggyel kapcsolatban szólalt volna meg - és Tamás Gáspár Miklóst. Lomnici szerint a bíróságok döntései vitathatók a nyilvánosság előtt, de az azzal kapcsolatos elvárások megfogalmazása „erkölcsileg és jogilag kifogásolható”. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács következő ülésén a bírálókkal szemben tehető jogi lépéseket is fontolóra veszi – jelentette be végezetül.
A hazai bírósági gyakorlatban egyáltalán nem példa nélkül álló eset, hogy első és másodfokon egymástól gyökeresen eltérő ítélettel záruljon egy eljárás. Az egymással szembenálló ítéletekre mind a nevezetes büntetőügyek, mind a hasonló polgári peres esetek közt találunk példát. Fordulatot hozott például a főváros és a kormány között két évig húzódó úgynevezett metróper, amelyben a főváros – két eljárás összesen négy nyertes fordulóját követően – 2001 áprilisában pert vesztett az állam ellen. Hasonlóan eltértek egymástól Szolnok volt fideszes polgármestere, Várhegyi Attila 1997-ben kipattant ügyében az első és másodfokon (a kormányváltás előtt és után) hozott ítéletek, melyek közül utóbbi a parlamenti képviselőre valaha kiszabott legmagasabb büntetéssel (felfüggesztett börtönbüntetéssel és pénzbírsággal) zárult. De a nevezetes ítéletek közt említhetnénk az Agrobank-pert, az „Élet és Irodalom kontra Fidesz”, vagy legutóbb Hegedűs Lóránt perét is.
A jelenség már csak azért is magyarázatra szorul, mert az alkotmány betűjéhez igazodó, precízen megfogalmazott hazai törvények látszólag kevés mozgásteret adnak az ítélethozóknak. „Az, hogy első és másodfokon eltér a jogalkalmazás, természetes dolog, hiszen ez a funkciója” – mondta a hvg.hu-nak dr. Fleck Zoltán jogszociológus, aki szerint a teljesen szembeforduló jogértelmezés viszont a bírák esetleges egyéni előítéleteinél vagy politikai befolyásoltságuknál jóval összetettebb kérdés, melynek okai nagyrészt a rögzült bírói hierarchiában keresendők. „Az ítélethozás egyes szintjein álló bírák társadalmi összetétel és szocializáció szempontjából különböznek. A rendszerváltás előtt a bírói hivatás alacsony presztízse miatt az előrelépésben a kontraszelekció érvényesült. Mivel a fiatalabb bírák jelenleg alsó fokon ítélkeznek, a korábbi kontraszelekció maradékértéke a felsőfokon dolgozik.” A bírák függetlensége és fizetése nőtt ugyan a rendszerváltás óta, az előrelépés kérdése azonban tisztázatlan maradt, így – dr. Fleck megfogalmazása szerint - jelenleg is „kontrollálatlan szelekció” folyik. „Mivel minden kontinentális bírói testülethez hasonlóan a hazai is hierarchikus, ez magában hordozza a konformitás, a fölfelé, a „politikai központ” felé igazodás veszélyét – magyarázza a jogszociológus, rögtön eloszlatva egy esetleges félreértést: „itt nem pártpolitikai szempontokról, vagy személyes előítéletről, inkább a bírói rangsor felsőbb szintjein képviselt jogpolitikai szempontokról van szó”.
„A bírói testületek egyébként a világon mindenütt konzervatív szemléletűek – magyarázza a jogszociológus -, de ez érthető is, hiszen feladatuk, hogy egy korábban rögzült szabályrendszert alkalmazzanak a jelenlegi körülmények között.” A Hegedűs Lóránt perében hozott jogerős döntéssel ítélettel kapcsolatban dr. Fleck osztja Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnökének aggályát, miszerint a hazai bírák „nem nyúlnak az alkotmányhoz”. „Az ítélethozó Hegedűs perében, vagy a 'primitív-ügyben' - a bíróság által az átlagosnál primitívebb személyiségűnek minősített és ezért kevesebb kárpótlásra jogosított roma fivérek ügyében - hiába folyamodott a törvény betűjéhez: ha elővette volna az alkotmányt, látta volna, hogy ítélete azzal nincs összhangban” – mondja végül dr. Fleck Zoltán.