2003. október. 10. 15:00
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
Almatermelők demonstráltak Szabolcsban
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei almatermelők pénteken három helyszínen tartottak tiltakozó demostrációt, mivel idén nem kaptak támogatást az értékesítéshez. A nyíregyházi Megyeháza előtt tüntetők bejelentették: mindaddig demonstrálnak pénteki napokon, amíg az agrárkormányzat nem teljesíti a termelők követelését.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei almatermelők pénteki demostrációjának három helyszínén összesen hétszázan voltak. A termelők amiatt tiltakoztak, hogy az idén nem kaptak külön állami támogatást az értékesítéshez. A nyíregyházi Megyeháza előtti téren a mintegy 100 tiltakozó előtt Helmeczy László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyéért Egyesület elnöke, a térség korábbi önkormányzati vezetője azt mondta: a régió mezőgazdasága igen súlyos helyzetben van, nem csak az alma-, hanem a dohány-, a tej- és a hústermelők is tüntethetnének a gondok miatt, de - mint mondta - az almatermelők problémája a legakutabb, így mindenképpen szükség lenne állami segítségre.
Jakab Ferenc, a Gazdakörök Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnöke a 4-es főúton tartott félpályás útlezárás helyszínén úgy nyilatkozott: a szervezet az Alma Terméktanács által kért 80-100 ezer forint közötti hektáronkénti jövedelempótló támogatás megadásával ért egyet és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól is ezt kéri.
A nyíregyházi Megyeháza előtt tüntetők bejelentették: mindaddig demonstrálnak pénteki napokon, amíg az agrárkormányzat nem teljesíti a termelők követelését. (MTI)