Szerbia: ítéletek háborús bűntettekért
Polgári lakosok ellen elkövetett háborús bűntettek miatt húsz, illetve tizenöt évi börtönre ítélt a belgrádi kerületi bíróság négy személyt, aki 1992-ben 16 muzulmánt gyilkolt meg. Milan Lukicsot, Oliver Krsmanovicsot és Dragutin Dragicevicset húsz, míg Gyorgye Sevicset 15 évi szabadságvesztésre ítélték hétfőn; Lukics és Krsmanovics esetében távollétükben ítélkezett a bíróság, mindketten jelenleg is szökésben vannak.
Szemtanúk vallomása szerint az emberrablásban állítólag legalább kilencen vettek részt, de a belgrádi bíróság csak négy gyanúsított ellen emelt vádat. A hétfői ítélet szerint egyértelműen kiderült, hogy a sjeverini muzulmánok kivégzésének Milan Lukics volt az értelmi szerzője. Lukics ellen a hágai Nemzetközi Törvényszék is vádat emelt a boszniai háborúban emberiesség ellen bűntettek elkövetése és háborús szokások megsértése miatt. Több száz polgári áldozat meggyilkolásával, megkínzásával és bántalmazásával vádolják. A szökésben lévő Lukicsot szerb hatóságok egy másik emberrablással is gyanúsítják.
A Bosszúállók elleni per január 20-án kezdődött, s viszonylag gyorsan befejeződött, javarészt annak köszönhetően, hogy az ügyészség koronatanúja - egy nő, név szerint Dragana Gyekics - a halálosztag egyik tagjának barátnőjeként mindvégig jelen volt a kínzásoknál és a kivégzéseknél, s a 11 évvel ezelőtt történtekről részletesen beszámolt a bíróság előtt.
Az áldozatok hozzátartozói elégedetlenek a hétfői ítélettel, s felelősnek tartják a mindenkori hatalmat azért, hogy 11 évet kellett várniuk az elégtételre. Bejelentették, hogy kártérítési keresetet nyújtanak be az állam ellen. (MTI)