A rendőrök még a brókerbotrány előtt meghallgatták Kulcsárt
A Pannonplast-üggyel kapcsolatban a rendőrség már június végén, két alkalommal is meghallgatta Kulcsár Attilát, a K and H Equities üzletkötőjét, de a brókercég tevékenységét akkor még nem vizsgálták, a feljelentés kiegészítés keretében folytatott ügyben pedig megtagadták a nyomozást.
Garamvölgyi László hangsúlyozta, hogy a meghallgatás nem azonos a kihallgatással, és akkor még nem gyanúsították Kulcsár Attilát. Az ügyben egyébként a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tett hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést ismeretlen tettes ellen, de a rendőrség június 30-án a nyomozást megtagadta az ügyben.
Az ügy előzménye, hogy a PSZÁF június 16-án levélben fordult a rendőrséghez és a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz a Pannonplast Rt. részvényeinek felvásárlásával kapcsolatos, azon túlmutató egyéb szabálytalanságok, bűncselekmények kiderítése érdekében is. A felügyelet kezdeményezésére és bejelentésére indult el a K and H Equitiesnél történt szabálytalanságok és bűncselekmények felderítése. A felügyelet július 17-én újabb feljelentést tett, mert a felügyeleti ellenőrzés olyan szabálytalanságokat tárt fel, amely indokolttá tette a vizsgálat kiterjesztését. Így célvizsgálat indult a K and H Equitiesnél, amely mára minden részletre irányuló átfogó vizsgálat lett.
A felügyelet még korábban nyilvánosságra hozott határozatában megállapította, hogy január 30. és február 5. között több, függetlennek látszó, de kivétel nélkül a K and H Equities Rt. állandó és megkülönbözetett elbánásban részesülő ügyfélkörébe tartozó befektető vásárolt jelentős mennyiségű Pannonplast részvényt a tőzsdén, összesen 1,2 milliárd forint árfolyamértéken. (MTI)