Tűcsere-automatát adtak át Budapesten
Az országban elsőként Budapesten helyeztek üzembe tűcsere-automatát hétfőn; a készülék a közös tű használatából adódó fertőző betegségek, elsősorban a HIV- és a hepatitis vírus terjedésének megelőzését szolgálja.
Becslések szerint Magyarországon 6-8 ezer drogfüggő él, többségük intravénás kábítószer-használó - mondta Topolánszky Ákos, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) kábítószerügyi koordinációért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek. Az egyik budapesti kórházban végzett, nem reprezentatív felmérés szerint az ott kezeltek 35 százaléka megkapta már a hepatitis-fertőzést; eddig az országban három olyan beteget regisztráltak, akik közös tű használata miatt fertőződtek meg a HIV-vírussal, azonban számolni kell a látenciával is - közölte a helyettes őállamtitkár, aki szerint évente negyvenen halnak meg a drog túladagolása következtében, ám tavaly az áldozatok száma nem érte el a harmincat.
"Nem szeretnénk kompromisszumot kötni a kábítószerrel. Továbbra is egyetlen egy állítás köré szerveződik a nemzeti drogstratégia: ez az, hogy a kábítószer-használatot el kell kerülni, hogyha lehet" - mondta Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter a Nyírő Gyula Kórház Lehel úti kerítésén elhelyezett automata átadásakor.
A közeljövőben Budapesten még egy automatát kívánnak felszerelni, ennek pontos helyét azonban még nem jelölték ki. Az ősz folyamán újabb tűcsere-automatákat helyeznek el Pécsett, Gyulán és Kecskeméten. A tárca tavaly hirdette meg tűcsereprogramját, amelynek részét képezik még az utcai szociális munkások, valamint a helyi civil szervezetek által, továbbá az egyes településeket járó buszokon, valamint a gyógyszertárakban működtetett tűcsere-szolgáltatások. (MTI)