Nyárról nyárra mind több (tavaly már 180 ezer, az idén pedig 200 ezer) vendég talált rá Kapolcsra és a másik öt kicsiny településre, Vigántpetendre, Monostorapátira, Taliándörögdre, Öcsre és Pulára, s időközben anyanyelvünk új igével, a kapolcsozni kifejezéssel gazdagodott. Hogy kapolcsozni miért jó, és hogyan válhattak az Isten háta mögötti, pusztulófélben lévő, néhány száz lelket számláló falvak az ország legrangosabb nyári kulturális eseményének otthonává, sokan próbálták megfejteni.
A mára legendává lett fesztivál története azzal kezdődött, hogy Márta István zeneszerző-színi direktor és felesége, Szurdi Éva keramikus 1984-ben vásárolt egy kihalt, romos parasztházat Kapolcson. Ahogy mondják, az akkor még csordogáló Eger patak, az illatos hétköznapok semmitevése, a haldokló házak, vakablakok, kőkerítések emberiessége, a helybéliek kedvessége, a falu kilencszáz éves múltjáról szóló történetek elvarázsolták őket. Egyre bizsergetőbb izgalommal készültek minden ,,lemenésre”, mígnem - mint később sokan mások is - a Kapolcs-szindróma foglyaivá váltak. Az agilis Márta István a völgy lassan kiszáradt patakját és az enyészetre ítéltetett falut feltámasztandó kilincselni kezdett az összes lehetséges hivatalban, ám ha mégoly hírneves fővárosi művész volt is, csupán magánemberként nem számíthatott eredményre.
A falu és a környék érdekképviseletét csak egy hivatalosan bejegyzett civil szervezeten keresztül láthatta el, ezért a helybéliekkel közösen megalapította a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egyletet. A kulturális rendezvények ötlete a rousseau-i ,,vissza a természethez!” elv alapján született: távol a főváros rendszerváltó csatározásaitól (a ’80-as évek végén jártunk) a düledező pajtákban, kocsmákban, templomokban és a szabad ég alatt csendüljön fel a muzsika, játsszanak a színészek, állítsák ki alkotásaikat a képzőművészek! Az első örömzenélést a Márta-féle baráti társaság a maga és a falubeliek kedvére tartotta, majd később egyre több művész látogatott a völgybe fellépni vagy csak egyszerűen jól érezni magát, az eseményhez hamarosan csatlakoztak a szomszédos községek is, és a Kapolcsi Napok szinte észrevétlenül országos fesztivállá duzzadt. Lebonyolítását kezdettől fogva a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet végzi. A nonprofit szervezet másik fő tevékenysége a völgy, azon belül elsősorban Kapolcs természeti és épített értékeinek megóvása, újak teremtése, a falu fejlesztése.
Az egyletnek eleinte egyáltalán nem volt rendezvényekre fordítható pénze, igaz, nem is nagyon érzékelték a hiányát, mert a művészek ingyen vállalták a fellépéseket, és a szervezők, továbbá a helyi lakosok szintén honorárium nélkül, puszta lelkesedésből dolgoztak. Az első, 1989-ben tartott hivatalos fesztivál 800 ezer forintból gazdálkodott. Az összeget nagyobb részt pályázatokon nyert állami támogatásból, kisebb hányadban magánszemélyek adományaiból teremtették elő. A ’89-ből fennmaradt plakát az MTA-Soros Alapítvány, az AISH és a Veszprém Megyei Tanács Művelődési Osztálya szíves támogatását köszöni. A helyi újság, a Napló az évi, augusztus 3-án megjelent száma szédületes programról számolt be: a ,,Kocsma-szín”-ben a Kocsma-Reál-izmus képeit tárta a betévedők elé Galkó Balázs, a katolikus templomban a Mandel Quartett, a Camerata Hungarica, a Renaissance Együttes és a Hóvirág Énekegyüttes adott koncertet, a ,,Pajta-színben” Hegedűs Gézának, Cseh Tamásnak és Sándor Györgynek tapsolhatott a közönség, a ,,Magtár Színpadon” Berek Kati, Kubik Anna, Pathó István, Hunyadkürti István (és sokan mások) Csokonai Vitéz Mihály Özvegy Karnyónéját játszották kapolcsi amatőr fiatalok társaságában, a népzene kedvelőit ifjabb Csoóri Sándor dudazenekara, a gyerekeket Levente Péter és Gryllus Vilmos produkciója szórakoztatta, a művelődési házban Szurdi Éva keramikus és Sáska Ildikó ruhatervező iparművész munkáit láthatták.
A szervezők koncepciója azóta sem változott: minőségi, haladó irányzatokat képviselő ismert művészeket és felfedezésre váró, névtelen tehetségeket hívnak fellépni-kiállítani. A működést ma is a financiális esetlegesség és a hihetetlen közösségi összetartásból, az ügy szeretetéből fakadó ingyenmunka jellemzi. Hegedűs Miklósné, az egylet, illetve a fesztivál gazdasági vezetője az elmúlt években sokszor érezte úgy, hogy a csapat bűvészmutatványt hajt végre. 2000-ben például a meghirdetett fesztiválidő kellős közepén elfogyott a társaság pénze. Ha azon a bizonyos napon, estig nem érkezett volna meg az ígért átutalás, lefújták volna a további programokat. 2001-ben magánszemélyektől kapott rövid lejáratú hitel mentette meg a rendezvényt, s az idén szintén kölcsönért kellett folyamodniuk. Ezúttal a nagyvázsonyi Kinizsi Takarékszövetkezet nyújtott 25 millió forintos, kedvező kamatú bankhitelt.
Ebben az évben 93,4 millió forint támogatást kaptak, 56 milliót az államtól, 8,4 milliót az Európai Uniótól, 29 milliót egyéb szervezetektől. A szponzoroktól 36,8 millió, saját bevételből 6,8 millió származott. Tavaly a rendelkezésre álló összeg 23,4 százaléka, az idén pedig csaknem 50 százaléka állami támogatás volt. Az arány növekedése jelzi, hogy a fesztivál az elmúlt tizenöt évben kivívta a minisztériumok elismerését. A működési nehézségek elsősorban abból fakadnak, hogy az állami támogatások nagy része utófinanszírozás, vagyis ahhoz, hogy megkapják a pénzt, előbb el kell azt költeniük. A szervezőknek augusztus végéig ki kell fizetniük a fesztivál költségeit, de a támogatás összegéhez - számlák ellenében - csak szeptemberben-októberben jutnak hozzá. Mivel az egyletnek általában mindössze annyi pénze van, amennyiből az évközi működés finanszírozható (1-2 millió forint), a rendezvény megtartásához a hitel jelenti az egyetlen forrást. A 2003-as költségvetés 137 millió forintjából 40-et tett ki a hitelfedezetként szolgáló utólagos támogatás. Ebben az összegben nem szerepel a Széchenyi-terv pályázatán nyert 15 millió forint, ugyanis azt nem fogadják el fedezetként a bankok, mert az állam rendkívül lassan folyósítja a pénzt. (A tavaly odaítélt 5 milliót az idén tartott fesztivál félidejében kapták meg.)
Az utófinanszírozásos rendszer Hegedűs Miklósné szerint már csak ezért is elhibázott, mert a támogatott eseményt a helyszínen senki sem ellenőrzi, csupán a papírforma szerinti elszámolásra kíváncsiak. Az illetékes minisztériumoktól nincs jelen olyan gazdasági szakember, aki látná és igazolhatná, hogy tényleg megvalósult, működik az a hatalmas méretű rendezvény, amelyre a pénzt adták, tehát az összeg minden további időhúzás nélkül odaadható. A Művészetek Völgye költségeinek mintegy 45 százaléka a produkciók közvetlen árából, a fellépő társulatoknak fizetett díjakból adódik. A fennmaradó 55 százalékot a dologi ráfordítások, a reklámköltség, a kommunukáció, illetve a különböző előadások technikai feltételeinek megteremtése teszi ki. A dologi költségek az utóbbi években nagyon megugrottak. Ez egyrészt a fesztivál mind nagyobb méretéből, másrészt a piaci árak folyamatos emelkedéséből adódik. 1998-ban 32,6, 1999-ben 39,5, 2000-ben 56, 2001-ben 81,7, 2002-ben 97,1 millió forintba került a rendezvény. A 2003-as költségvetés tehát több mint négyszerese a hat évvel ezelőttinek.
Mivel a művészek általában nem a busás honorárium reményében vállalják a fellépést, az ő gázsijukon próbálják megspórolni azt a pénzt, amelyet a nagy cégeknek ki kell fizetniük. A színpadokat, ülőkéket kőszínházak kiselejtezett állományából, úgyszólván fillérekért szerezték be. A helyszíneket a falubeliek anyagáron vagy szponzorációként építik-szépítik. A kapolcsi Gástya-árok nézőtere például úgy készült, hogy egy helyi lakos - ajándékképpen - teraszossá alakította a földréteget, majd az ilyenformán létrejött üléseket befonta vesszővel, hogy tartósabbak legyenek. Az eszközök tárolását a taliándörögdi önkormányzat segítette egy raktárépület felajánlásával. A raktárosi feladatok ellátását - saját alkalmazott híján - egy helybéli vállalta magánszorgalomból: egy füzetben rögzíti, mit visznek be, illetve ki az ajtón. A fény- és hangtectechnikai berendezéseket részben a társulatok hozzák magukkal, részben egy vállalkozás kölcsönzi. Az emelvények, padok, székek karbantartásában, felújításában a dörögdi ifjúsági egyesület működik közre.
Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválját igazgató kulturális egyesületnek nincs irodája, nincsenek állandó munkatársai és saját gépei. Ahogyan a gazdasági vezető fogalmaz, a résztvevők többsége ,,annyit és akkor fizettek, amennyit és amikor tudtok” alapon végzi a dolgát, mégis minden működik. A megállapodásokat általában nem kell papíron rögzíteniük, elegendő az adott szó. A fesztivált az évek során kialakult közös ,,völgylélek” mozgatja. Persze az, amit a szervezők magukra vállalnak a grandiózussá nőtt rendezvény kapcsán, már az emberi tűrőképesség határait feszegeti. Körülbelül évi 18 millió forint kellene arra, hogy az egyletnek saját telephelye, irattára, infrastrukturális háttere, továbbá alkalmazottai legyenek. Ezt az összeget igyekeznek valahogy kigazdálkodni az idén.
Márta István direktor szerint az okozza a legnagyobb gondot, hogy a fesztivál nem tervezhető. Hiába ül össze már ősszel a stáb, és próbálja kitalálni, mit és hogyan csináljanak a következő évben, a pénzt csak akkor kezdhetik összegyűjteni, amikor a pályázatokat kiírják. Többnyire csak közvetlenül a rendezvény előtt, júniusban-júliusban tudják meg, mennyiből gazdálkodhatnak. 20-30 költségvetési vázlatot kell készíteniük, aszerint, ahogyan a bevételi oldal változik. Így szinte lehetetlen műsort tervezni. Az egyes pogramoknak saját gazdáik vannak (például Pulán a Bárka Színház, Monostorapátiban a Kétakör Színház, Öcsön a Fonó adta a falvak teljes programját), akik beterjesztik a terveiket és a költségvetésüket. Az idei fesztiválra fantasztikus produkciókat álmodtak meg – több mint 250 millióért. Mivel ennek az összegnek majdnem a felét le kellett faragni, csak nagy nehézségek árán tudták összeállítani a műsort.
A Művészetek Völgye tizenöt éve alatt a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet, valamint a közönség révén számottevő bevételhez jutottak a falvak. Bár a szervezők hivatalosan nem szólhatnak bele a szoba-, illetve kempingárakba, a szezon kezdete előtt minden településen összeülnek a lakosokkal, és megállapodnak az egész völgyben egységes díjakban. A szállásadók bevételének jelentős része az egylettől származik: tavaly csaknem 7 millió forintot, az idén körülbelül 20 százalékkal többet költött a fellépők és az ott dolgozók szobáinak bérlésére. A falubeliek másik közvetlen bevételi forrása az udvarok bérbe adása vendéglátóüzletek számára.
Közvetett formában az önkormányzati tulajdonú épületek, területek használatáért fizetett összegből is részesednek a völgy polgárai. Azonban ez is sajátosan működik. Mivel csak a fesztivál bezárása után derül ki, mennyi pénze van az egyletnek, kénytelenek eltérni a szabályoktól: nem rögzítik szerződésben a bérleti díjat, az a mindenkori anyagi helyzetük szerint alakul. Ez a gyakorlat akár a községek nyújtotta támogatásként is felfogható, ugyanis előfordult már, hogy egyáltalán nem tudtak fizetni, mégis mindent rendelkezésükre bocsátottak az önkormányzatok. Az egylet arra törekszik, hogy minél több pénzhez jussanak a települések, ezért elsősorban a helybélieket bízzák meg az előkészítés, lebonyolítás során adódó feladatok elvégzésével. Tavaly 26,8 millió forint maradt a falvakban, ebből 10,6 millió volt a munkadíj típusú kifizetés. A lakosok 6,9 millió forint szállásdíjat, az önkormányzatok 8,3 millió, a civil szervezetek és az egyházak 1 millió forint bérleti díjat kasszíroztak. Az idén körülbelül 20 százalékkal nőtt a bevételük.
A munkanélküliséggel küszködő lakosok számára óriási lehetőség, hogy a fesztivál foglalkoztatja őket. Mintegy 600-an (gyakorlatilag az összes munkaképes ember) dolgoznak jegyszedőként, teremőrként, forgalomirányítóként, takarítóként, informátorként. Az egylet egyébként nem közvetlenül a völgymunkásokat, hanem az őket mozgósító civil szervezeteket fizeti meg, amelyek aztán közösen használják fel a pénzt. A falvak az elmúlt tizenöt évben a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egyletnek, illetve a fesztiválnak köszönhetően gyönyörűen rekonstruált vízi malommal, az Eger-patakon átívelő kőhíddal, kovácsműhely-múzeummal, nyugdíjasházzal, felújított templomokkal, rendezettebb közterületekkel, utcanévtáblákkal is gazdagodtak.
A fesztivál indirekt haszna sem elhanyagolható. A völgy lakói igényesebbé váltak, nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy behozzák több évtizedes lemaradásukat. Felújítják a házaikat, tetőtereket, utakat alakítanak ki, vízelvezető árkokat ásnak, tisztogatják, füvesítik, virágosítják a portákat. Amióta olyan színvonalas produkciókat láthatnak, előadásokat hallhatnak - ingyenesen -, amelyekre másként soha nem jutnának el, és megismerhetnek sok olyan értékes embert, akikkel egyébként nem lenne módjuk találkozni, lényegesen nyitottabbá váltak a világ dolgaira. Óriási eredmény, hogy a nem is oly rég még teljesen önmagába zárt völgyben tavaly kommunikációs, az idén EU-s konferenciát tartottak.
Kapolcs ismertsége már év közben is vonzza a turistákat, a malmot, a kovácsműhelyt, a dörögdi lovaspanziót, a települések falumúzeumait ősszel és télen is látogatják. Mivel az egész ország felfigyelt a völgyre, állami támogatásért is nagyobb eséllyel folyamodhatnak a falvak. A fejlődés ívét jól mutatja, hogy míg Taljándörögdön néhány évvel ezelőtt ünnep volt, ha végre született egy gyerek, addig az idén átadtak egy pályázati pénzből épült iskolát. (Amelyet a fesztiválon először szerepelő Iparművészeti Egyetem kiállításaival és attrakcióival avattak fel.) Szintén pályázat segítette Dörögdöt XII. századi klastromromja állagának megóvásához és a falut a szomszédos Öccsel összekötő aszfaltúthoz.
Az, hogy a kultúra ereje révén az ország egyik legjobban fejlődő kistérségévé váltak a kilátástalan helyzetben lévő települések, alighanem páratlan. Aki az idén járt a fesztiválon, láthatta, hogy a völgy már alig-alig bírja el az évente 15-20 ezerrel több látogató rohamát. A kis falvakba nem lehet több parkolót, vendéglátóhelyet, mobil WC-t telepíteni, a hatalmas autóforgalom miatt állandósulnak a közlekedési dugók, csatornahálózat híján megoldatlan a szennyvíz elvezetése, akadozik az áramellátás. Fejlesztéssel ugyan lehetne változtatni a helyzeten, de olyan beruházásásokra nem érdemes pénzt fordítani, amelyeket év közben nem tudnak hasznosítani a helybéliek. Az idei rendezvény leggyengébb pontja az áramellátás volt: több színpad sötétben maradt, néhány vásáron zárlat keletkezett, a lakóházakban pislákoltak a lámpák. A Művészetek Völgye műszaki vezetője, a világítástechnikusok és a falusi villanyszerelők a tél folyamán olyan konstrukciót szeretnének kialakítani, amely mind a hétköznapokban, mind a fesztivál ideje alatt képes biztosítani az áramellátást. Ebbe a helyi áramszolgáltatót, az ÉDÁSZ-t is igyekeznek bevonni, mivel annak fejlesztési tervében amúgyis szerepel egy transzformátor telepítése. A szolgáltató azonban a falvak számára ingyenes beruházást csak több év múlva óhajtja elvégezni, ha a kapolcsiak előrehozatják a munkát, a - tavalyi árakon számolt - 6-7 millió forintos költséget nekik kell kifizetniük. Erre nincs fedezetük.
A kényelmetlenségek, a szolgáltatások viszonylag alacsony színvonala ellenére a közönség kifejezetten jól érzi magát a fesztiválon. Antalóczy Tímea és Füstös László szociológus, a Völgybe zárt művészet című könyv szerzői éveken át vizsgálták a "völgyjelenséget". A felmérésekből kiderült, hogy a többségükben intelligens, iskolázott látogatók java része visszatérő vendég, akit rabul ejtett a táj szépsége, a falusiak közvetlensége, a programok sokszínűsége és nem utolsósorban az összetartozás élménye. A szabadtéri helyszíneken, ahol a csillagos ég a díszlet, és fűcsomókon vagy fatuskókon kucorgó nézők szorítanak egymásnak helyet, könnyen a hatalmába kerít mindenkit egy különös, szívet melengető hangulat. Van valamiféle titkos összekacsintás a kapolcsozók között, amely például abban mutatkozik meg, hogy a völgyben, akár nappal, akár éjszaka, azok az autósok is felveszik az egyik faluból a másikba igyekvő stoposokat, akik máshol ezt nem teszik meg. A helybelieket eleinte nehéz volt rávenni, hogy fogadják be a házaikba a vendégeket, de most már ők közvetítik egymásnak a szállást kereső turistákat. Antalóczy Tímea szerint hihetetlen mértékben sikerült megnyitni a falvak életét, a gyerekek úgy szocializálódnak, hogy természetes számukra a forgatag, az új információk befogadása, az értékek tisztelete, a segítőkészség, a völgy kivívott rangjának megóvása és a tartalmasabb hétköznapok igénye. Ennél nagyobb eredményt el sem könyvelhetne magának egy kulturális fesztivál.