2003. június. 27. 12:36 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Ellenállási mozgalmat szervez a MIÉP

A MIÉP által szervezett ellenállási mozgalom tüntetésekkel, demonstrációkkal és sztrájkokkal szeretné elérni célját. Csurka István a "nemzeti érzelmű pártok" részvételére is számít.

Az ellenállási mozgalom létrehozását a párt elnöke, Csurka István jelentette be pénteken. Csurka szerint a MIÉP hajlandó félretenni a "nemzeti érzelmű" pártokkal folytatott korábbi vitáit a "nagy közös cél" érdekében. A pártelnök szerint "nemzetmentő terveiket" ősszel hajtják végre, nyáron pedig a csatlakozókkal együtt írják meg az ellenállási mozgalom forgatókönyvét. Csurka tervéről értesítette a Fideszt, az MDF-et, a polgári köröket, a kisgazdákat, a kereszténydemokratákat, a Centrum pártot, az MDNP-t, a Jobbik Magyarországért Mozgalom vezetőit, az egyházakat, valamint a Szociáldemokrata Pártot.
A MIÉP által szervezett mozgalom - Csurka tervei szerint - tüntetésekkel, demonstrációkkal, sztrájkokkal kényszerítené a kormányt távozásra, s ezt követően alkotmányozó nemzetgyűlést hívnának össze, és befejeznék az "elmaradt rendszerváltást". (MTI)
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.