2003. június. 25. 11:02
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Itthon
Ötvenmillió forintos hiány az OCÖ gazdálkodásában
Ötvenmillió forint hiányt tárt fel a pénzügyi vizsgálat az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) tavalyi és idei első negyedéves gazdálkodásában, az összeg fele személyi felelősséghez köthető, ami büntetőeljárást is vonhat maga után - hangzott el a vizsgálati jelentést ismertető sajtótájékoztatón.
"Huszonötmillió forint hiány a nem könyvelt tételekből állt össze, ezért a vizsgált időszakban készített pénzügyi mérleg nem valódi, és a hiányzó pénz nevesített személyekhez köthető" - közölte Rózsahegyi György, az OCÖ pénzügyi szakértője, aki azonban az érintetteket nem kívánta megnevezni. A másik huszonötmillió forint a rossz gazdálkodásból adódott, és az önkormányzat veszteségeként jelentkezett.
Az OCÖ gazdálkodásának első hét évet is meg kell vizsgálni, mert az akkori kiadásokat sem könyvelték el. Az OCÖ-székház felújítása alkalmat adhatott arra, hogy iratok tűnjenek el, de a gazdálkodás átvilágítását ez nem befolyásolja - mondta Rózsahegyi.
A pénzügyi szakértő sérelmezte, hogy az Országos Cigány Önkormányzat gazdálkodását az APEH és az Állami Számvevőszék is vizsgálta, de a gazdálkodás hibáit tudomásul vették. Horváth Aladár, az önkormányzat elnöke elmondta: a jelentést átadta Kiss Péter kancelláriaminiszternek, és arra kérte, hogy azt küldje meg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak.
Nevetségesnek és siralmasnak nevezte Farkas Flórián, az OCÖ korábbi elnöke az 50 millió forintos hiányról szóló állítást. "Horváth Aladár kétségbeesésében kapkod és nevetséges dolgokkal takarózva próbálja meg elterelni a figyelmet arról, hogy nem élvezi tovább a kisebbségi önkormányzat képviselőinek bizalmát - közölte az OCÖ-elnök szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva Farkas Flórián, aki szerint alaptalan vádaskodás az is, hogy személyi felelősséghez köthető az önkormányzat 25 millió forintos hiánya. (MTI)