2003. június. 17. 09:43 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Nem lesz autóforgalom a Lánchídon júliustól augusztus 20-ig

Budapest közlekedésében várhatóan nem okoz majd fennakadást, hogy júliustól augusztus 20-ig hétvégenként, szombat-vasárnap kísérleti jelleggel ki lesznek tiltva a Lánchídról az autók.

Az írásos tájékoztatás szerint a fővárosi önkormányzat szakemberei még a Főpolgármesteri Kabinet erről szóló múlt pénteki döntése előtt részletesen megvizsgálták a Lánchíd hétvégi lezárásának közlekedési hatásait. A Főépítészi Iroda a Közlekedési Ügyosztállyal, a Főmterv Rt.-vel és a BKV-val közösen vizsgálta a kérdést. Az általuk elvégzett előzetes elemzések, illetve mérések azt mutatták, hogy mivel a hétvégi napokon a Lánchíd forgalma lényegesen kisebb, mint hét közben, a közlekedésében várhatóan nem okoz majd fennakadást a híd hétvégi lezárása.
A főpolgármesteri hivatal közlése szerint az autósokat jól látható, a kerülő utakat is jelző táblákkal tájékoztatják majd a forgalomváltozásról, így könnyen kikerülhetik a Lánchidat, és megelőzhetők lesznek a forgalmi dugók. A tájékoztatás szerint a tömegközlekedésben sem okoz majd fennakadást a híd lezárása, mivel a Lánchídon közlekedő két buszjárat, a 16-os és a 105-ös autóbuszok probléma nélkül közlekedhetnek az Erzsébet hídon.
A hétvégeken a Lánchíd járdái kizárólag a gyalogosoknak, míg az útpályája a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak lesz fenntartva. Az ismertetés szerint a cél az, hogy a nyári időszakban, az idegenforgalmi csúcsszezonban, és az iskolai szünet idején, „gyalogoshidat" létesítsenek Pest és Buda között, s Budapest legfontosabb történelmi nevezetességei gyalogosan is bejárhatóak legyenek, a fővárosiak pedig visszakapják a Belvárost. A tervek szerint a Lánchíd hídfőinél hétvégenként térzene, fényjáték és más, ugyancsak a főpolgármesteri hivatal által szervezett kulturális események várják majd az érdeklődőket. Az események költségeit a főváros idegenforgalmi alapjából, körülbelül 2-3 millió forint értékben fedezik. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. május. 06. 20:00

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Állandó fáradtság, ingerlékenység, alvási problémák, megváltozott evési szokások, koncentrációs nehézségek – sokak számára csenghetnek ismerősen a felsorolt tünetek, ugyanis a 10 és 19 év közötti magyar fiatalok közül minden ötödik küzd valamilyen mentális zavarral Magyarországon. Bár a „kamaszkori kiégés” egyelőre nem hivatalos diagnózis, a jelenség nagyon is valós, és egyre több fiatalt érint. Mi áll a háttérben, és mit tehetünk a megelőzésért?