2003. június. 02. 15:41 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Alkotmányosan átvilágítható újságírók, pártvezetők

Az Alkotmánybíróság döntése szerint nem alkotmányellenes, hogy az úgynevezett átvilágítási törvényt az Országgyűlés kiterjesztette egyes közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére is.

Az Alkotmánybíróság hétfői határozatával megerősítette, hogy az alkotmánnyal összhangban áll a politikai közvéleményt feladatszerűen alakító újságírók és pártvezetők átvilágítása abból a szempontból, hogy korábban folytattak-e a jogállamisággal ellentétes tevékenységet, illetve a tagjai voltak-e olyan szervnek, amely korábban a jogállamisággal ellentétes tevékenységet folytatott.
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megsemmisítette a törvénynek azt a rendelkezését, amely a politikai közvélemény alakítására nemcsak a közvetlen, hanem a csupán közvetett befolyást gyakorló személyek ellenőrzését is előírta. Az Alkotmánybíróság nem állapított meg alkotmányellenes mulasztást az átvilágítás mélységét meghatározó, vizsgálat alá eső körülmények felsorolásával kapcsolatban. Az Alkotmánybíróság szerint a törvényben alkalmazott fogalmak nem homályosak, nem értelmezhetetlenek, nem alkalmazhatatlanok, a jogbiztonságot nem sértik.
Az testület döntött arról is, hogy változatlanul csak az ügyvédek, a közjegyzők és az egyházi személyek kérhetik önként átvilágításukat. A határozathoz Kukorelli István és Strausz János alkotmánybírák különvéleményt csatoltak. (MTI)
Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.