2003. április. 07. 11:20 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Orbán pert nyert Juszt Lászlóval szemben

Elmarasztalta Juszt László újságírót Orbán Viktor volt miniszterelnök jó hírnévhez, becsülethez és emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogának megsértése miatt első fokon a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) hétfőn.

Juszt László a tavaly október 23-i ünnepségek kapcsán a Népszava október 28-i számában közölt Megbékélés napja című írásában úgy fogalmazott, "hogy Orbán Viktor és Kövér László zsidózik egy kiadósat" és ez őt nem lepi meg.
A BKKB ítélete szerint Juszt László köteles a Népszavában nyilatkozatot közzétenni, amelyben elismeri, hogy megsértette Orbán Viktor jó hírnévhez, becsülethez és emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát és emiatt elnézést kér. A bíróság Juszt Lászlót eltiltotta a további jogsértéstől is. A cikk miatt Kövér László, a Fidesz alelnöke március 18-án, első fokon, nem jogerősen ugyancsak személyiségi jogi pert nyert Juszt László ellen a BKKB-n.
A múlt héten Orbán Viktor veszített el jogerősen egy személyiségi jogi pert Juszt Lászlóval szemben; a Fővárosi Bíróság (FB) múlt hét csütörtökön kihirdetett ítélete szerint a volt kormányfőnek három országos napilapban kell elnézést kérnie az újságírótól. A per előzménye, hogy Orbán Viktor 1999. június 2-án a Kossuth rádió reggeli műsorában a megfigyelési üggyel összefüggő dokumentumoknak a Kriminális című hetilapban történt publikálása kapcsán egyértelműen Juszt Lászlóra célozva úgy fogalmazott: "nyilvánvalóan törvénysértést követett el". Utóbb az ügyészség azt állapította meg, hogy Juszt László nem követett el sem államtitoksértést, sem más bűncselekményt publikációjával. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.