Elfogták Zoran Gyingyics feltételezett gyilkosát
A szerb rendőrség hétfőn Belgrádban elfogta Zoran Gyingyics néhai szerb miniszterelnök feltételezett gyilkosát - jelentette be kedden Zoran Zsivkovics kormányfő. A merénylet gyanúsítottját Zvezdan Jovanovicsnak hívják, alvilági nevén "Zveki"; a szerb kormány keddi ülésén úgy döntött, feloszlatja a belügyminisztérium különleges alakulatát (JSO), az úgynevezett vörössapkás osztagot, amelynek Jovanovics a parancsnokhelyettese volt.
Zoran Gyingyicset március 12-én lőtték le a belgrádi kormánypalota tövében, nagy távolságból leadott lövéssel. Az eddigi nyomozás és a Gyingyics elleni merénylet megszervezésével vádolt zimonyi klán elfogott tagjainak vallomásai alapján a rendőrség azonosította és hétfőn el is fogta a feltételezett merénylőt.
Kedden kora délután a főváros Új Belgrád negyedében elásva megtalálták az állítólagos gyilkos fegyvert is, egy Heckler and Koch G3 típusú távcsöves puskát - jelentette be Zsivkovics. Fegyverszakértők fogják megállapítani, hogy valóban ezzel gyilkolták-e meg Zoran Gyingyicset.
A kormányfő szerint elfogtak egy másik személyt, Szasa Pejakovics "Pelét", aki feltételezhetően Zvekivel és a zimonyi klán többi tagjával együtt közvetlenül részt vett a gyilkosság előkészítésében. Pele 1971-ben született Szabadkán, s ugyancsak tagja volt a vörössapkás osztagnak.
A zimonyi klánnal való kapcsolata miatt leváltották és őrizetbe vették Dusan Maricsics Gumart, a vörössapkás osztag parancsnokát. (MTI)