2003. március. 13. 18:29 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Benyújtotta keresetét az Alkotmánybírósághoz a katolikus egyház

Csütörtökön benyújtotta keresetét az Alkotmánybírósághoz a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a szociális törvény módosítása miatt. A testület úgy ítéli meg, hogy a szociális törvény diszkriminatív az egyházakkal szemben - közölte Veres András püspök, a konferencia titkára.

Az MKPK azt várja, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki, az egyházaknak alanyi joguk szociális intézmények alapítása - közölte Veres püspök korábban, amikor bejelentette a az MKPK szándékát arra, hogy az ügyben az Alkotmánybírósághoz forduljon. Az MKPK ezzel első ízben nyújt be keresetet a testülethez.
Mádl Ferenc köztársasági elnök 2002. december 23-án megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a törvénycsomagot, mert álláspontja szerint annak életbelépése hátrányosan érintené azokat, akik egyházi szociális intézményben kívánják igénybe venni a szociális alapellátásokat. Az Országgyűlés azonban február 4-én 195 igen szavazattal, 121 nem ellenében, 3 tartózkodással, változtatás nélkül fogadta el "az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról" szóló javaslatot.
Hirdetés
Élet+Stílus hvg.hu 2025. május. 07. 20:00

Kösz, jól: A merevedési zavar tünet, nem betegség

Ki érzékeny a szexuális kudarcra? Mi a szexuális egészség? Milyen mindennapi dolgok befolyásolják a reprodukciós képességet? Baj, ha kevesebbet szexelnek a fiatalok? Tényleg árt a kerékpározás, a kontaktsport, vagy a szauna? A spontán szex a legjobb? Ezekről a témákról is szó esett a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.