2003. március. 11. 16:30 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Itthon

Ellenzék nélkül is vizsgálódik a honvédelmi bizottság

Az ellenzék távollétében vizsgálódott az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága a február 20-i amerikai légtérhasználattal kapcsolatban keddi ülésén, a Fidesz és az MDF képviselői ugyanis kivonultak a tanácskozásról, mert szerintük külön vizsgálóbizottságnak kellene lefolytatnia az ellenőrzést. A bizottság szocialista elnöke szerint a vizsgálatot az ellenzék nélkül is befejezik.

Mivel a szakbizottságban kormánypárti többség van, így bármilyen ügyet napirendre tudnak tűzni és el is tudják tussolni a vizsgálatot - mondta Simicskó István, a bizottság fideszes alelnöke a kivonulást követően. A vizsgálóbizottságba ezzel szemben egyenlő számú képviselőt delegálnak az ellenzéki és a kormánypártok is, tehát konszenzusos döntésre van szükség a határozat elfogadásakor. Mivel a légtérhasználattal kapcsolatos engedélyezési folyamat több tárcát és szakhatóságot is érint, így az ellenőrzést csak külön vizsgálóbizottságra lehetne bízni - jelentette ki. Erre szerinte a társadalom megnyugtatása érdekében van szükség, hiszen "a közelmúltban több, a február 20-ihoz hasonló eset" is történhetett. Február 20-án hat amerikai helikopter és egy tankergép megsértette Magyarország légterét.
Az érvényben lévő parlamenti felhatalmazások kapcsán egyetlen a február 20-án történthez hasonló eset sem fordult elő - közölte Kiss Lajos, a Katonai Légügyi Hivatal igazgató-helyettese az ülésen. Elképzelhetetlen, hogy történt volna olyan átrepülés Magyarország légterében, amelyről nem tudnának az illetékes szakhatóságok, s elutasított átrepülési kérelemről sem tud - jelentette ki.
Lakatos László ezredes, a Honvédelmi Minisztérium védelmi tervezési és koordinációs főosztályának vezetője közölte: a február 20-i eset után szigorítottak az áthaladások engedélyezésén. Eszerint az engedélyen külön felhívják a kérelmező figyelmét arra, hogy csak az országgyűlési felhatalmazásban szereplő feladatra veheti igénybe Magyarország légterét. Arra is kötelezik az átrepülést kérőket, hogy a légtérhasználat megkezdése előtt közvetlenül ismételten tájékoztassák a Külügyminisztériumot. A légi közlekedési törvény májusi tervezett módosításakor várhatóan az is bekerül a jogszabályba, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok is vegyenek részt a légtérhasználati kérelmek elbírálásában - mondta Lakatos.
Keleti György, a testület szocialista elnöke az ülésen hangsúlyozta, a közvélemény megnyugtatása végett fontos, hogy a testület gyorsan lefolytassa a vizsgálatot, egy vizsgálóbizottság felállítása pedig akár két hónapig is eltarthat. Az ellenzék igyekszik félretájékoztatni a közvéleményt és az a célja, hogy hosszú ideig azt a látszatot keltse: a magyar kormány nem rendelkezik kellő ismeretekkel a légtérhasználatokkal kapcsolatban - jelentette ki az ülés után. A meghallgatott szakhatóságok képviselői egybehangzóan állították, hogy nem történt olyan légtérhasználat, amely nem felelt volna meg az országgyűlési felhatalmazásoknak, s Magyarországon a NATO-tagállamok gyakorlatának megfelelően működik a légtérellenőrzéssel kapcsolatos engedélyezési és ellenőrzési folyamat - mondta.
Keleti szerint a Simicskó István által benyújtott, vizsgálóbizottság felállításáról szóló határozati javaslatot a honvédelmi bizottság nagy valószínűséggel nem fogja általános vitára alkalmasnak találni, a bizottság azonban lefolytatja a kedden elkezdett vizsgálatot, függetlenül attól, hogy azon részt vesznek-e az ellenzéki képviselők. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.