Visszaéltek orvosok a betegek adataival
Több olyan orvos is megszerezte jogosulatlanul betegek adatait, akik ellen jelenleg is nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda. Orvosi kötszerekre több száz millió forintos támogatást vettek fel - írja a Népszava.
Az NNI a lapnak megerősítette a nyomozás tényét, és azt is közölte, hogy heten már előzetes letartóztatásban vannak.
Az orvosok a betegek adatai, taj-számai alapján kötszerekre, egyéb gyógyeszközökre kérték az Egészségügyi Alap támogatását. Egyes speciális kötszerek értéke darabonként a 70 ezer forintot is elérte. Az ügynek több száz sértettje van, akik azonban a legtöbb esetben nem is találkoztak azzal az orvossal, aki az adataikra kiíratta az
orvosi eszközöket.
Az "orvosi hálózat" nem egyetlen intézményhez köthető, a Népszava úgy tudja, az ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egy rendőr orvosa, a budapesti Honvédkórház egy sebésze, valamint egy ukrán orvos is érintett.