Bűnügy MTI 2018. május. 21. 10:02

Bíróságra mehetnek a fiatalok, akik miatt le kellett állítani a 2-es metrót

Tavaly karácsonykor zavarták meg a metróközlekedést azzal, hogy besétáltak az alagútba.

Bíróság elé állhatnak azok a fiatalok, akik tavaly karácsonykor besétáltak a metróalagútba és ezzel megzavarták a 2-es metró vonalán a közlekedést.

A rendőrség honlapján hétfőn azt írta, hogy a budapesti nyomozók bíróság elé állítási javaslattal zárták le a három fiatal ügyét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a 18 éves pátyi T. Péter, a 18 éves budakeszi O. Róbert és társuk, egy 16 éves budapesti fiatal december 25-én este a X. kerületi Pillangó utcai metrómegálló közelében átmászott a kerítésen, majd a sínek mellett besétált a metróalagútba.

A biztonsági őr ezt észrevette és feszültségmentesítette a metró pályaszakaszát. Emiatt a metróközlekedés szünetelt és pótlóbuszokat kellett beállítani a forgalomba.

A BRFK munkatársai a "csoportosan elkövetett közérdekű üzem működésének megzavarása miatt" folytatott eljárást befejezték és az iratokat megküldték az ügyészségnek - áll a közleményben.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.