2017. május. 27. 21:35 police.hu Utolsó frissítés: 2017. május. 27. 21:30 Bűnügy

Ebédidőben kár volt betörni a lakásba

Tetten érték a kőbányai lakásbetörőt, aki elszaladt, de kocsival se jutott messzire.

A kőbányai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy XIV. kerületi társasházba tört be és onnan műszaki tárgyakat és ékszereket lopott el. -írja a police.hu 

A 44 éves, budapesti B. Ferenc Mihály május 26-án 12 óra 30 perc körül egy Budapest XIV. kerületi társasházban az egyik harmadik emeleti lakás ajtaját befeszítette és az ingatlanból számítógépeket, digitális fényképezőgépeket, táblagépet, ékszereket és egy hátizsákot tulajdonított el. A lopással több százezer forint kárt okozott. A gyanúsan viselkedő férfira az egyik házban élő nő figyelt fel. Az éber szomszéd látta, hogy az elkövető több lakásba becsengetett, majd kifut a kapun és beül egy gépkocsiba. A  hátán egy olyan táskát viselt, amihez hasonlót korábban az egyik lakónál látott. A  figyelmes lakó észrevette azt is, hogy az egyik lakás ajtaját befeszítették és azonnal értesítette a rendőrséget.

A járőrök a bejelentő által leírt autót a helyszíntől nem messze megállították és elfogták B. Ferenc Mihályt, valamint a járműben megtalálták a lakásból ellopott értéktárgyakat.  A rendőrök a férfit előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.