Bűnügy hvg.hu 2016. március. 02. 11:15

Autóval hajtottak be egy csepeli ékszerboltba, előzetesbe kerülhet ma két ember

Úgy rabolt ki három férfi hétfő hajnalban egy csepeli ékszerboltot, hogy autóval szakították ki a falát. Két embert elkaptak a rendőrök, és az ügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatásukat. A harmadik embert még keresik.

Hétfő hajnalban egy XXI. kerületi bevásárlóközpont földszinti ékszerboltját rabolták ki, miután kiszakították a falát. A bűnözők autóval menekültek el a helyszínről, a rendőrök üldözőbe vették őket, és két embert elkaptak, miután autójukkal villanyoszlopnak ütköztek és árokba hajtottak. Harmadik társukat még keresik.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség indítványozta a két 35 éves férfi előzetes letartóztatását. Az ügyészség szerint mindkét férfi esetében fennáll ugyanis a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye. A Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán dönt az ügyükben.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. május. 06. 20:00

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Állandó fáradtság, ingerlékenység, alvási problémák, megváltozott evési szokások, koncentrációs nehézségek – sokak számára csenghetnek ismerősen a felsorolt tünetek, ugyanis a 10 és 19 év közötti magyar fiatalok közül minden ötödik küzd valamilyen mentális zavarral Magyarországon. Bár a „kamaszkori kiégés” egyelőre nem hivatalos diagnózis, a jelenség nagyon is valós, és egyre több fiatalt érint. Mi áll a háttérben, és mit tehetünk a megelőzésért?